A Digitális Jólét Programban előtérbe kerül az oktatás digitális átalakítása, valamint a digitális startup cégek fejlesztésének stratégiája, az internetezés áfájának csökkentésével, valamint az internet-alapcsomag bevezetésével a magyarok a digitális átalakulás folyamatának nyertesei lehetnek - mondta Deutsch Tamás, a program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos.
A keddi Magyar Közlönyben jelent meg a program megvalósításáról szóló kormányhatározat, valamint az a miniszterelnöki utasítás, hogy Deutsch Tamást a digitális jólét programjának megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztossá nevezik ki. A kormányhatározat rendelkezik arról is, hogy – várhatóan 2017. január elsejétől – a jelenlegi 27-ről 18 százalékra csökken az internetezés áfája.
A miniszterelnöki biztos kifejtette: a kormány december 16-i ülésén megtárgyalta és elfogadta azt az előterjesztést, amely az InternetKon eredményeit megvalósító intézkedéscsomagot tartalmazza. Ez a Digitális Jólét Programja, amelyet párbeszédre, egyeztetésre és egyetértésre alapozva szeretnének megvalósítani.
A program régóta hiányzó stratégiák megalkotását írja elő, létrejön egyebek mellett a digitális gyermekvédelmi, a digitális exportfejlesztési, és a digitális hírközlési stratégia is. Deutsch Tamás azonban kiemelte a digitális oktatási stratégiát, amelynek célja, hogy Magyarországon 3-5 éven belül a köznevelési, szakképzési és felsőoktatási rendszer digitális fejlettség szempontjából Európa élvonalába kerüljön. Ez álláspontja szerint azért fontos, hogy a digitális tananyagok, eszközök segítségével a legversenyképesebb tudást kaphassák a tanulók, a hallgatók.
A másik fontos elem Deutsch Tamás szerint a digitális startup cégek fejlesztésének támogatása, mivel ezek a vállalkozások kulcsfontosságúak a magyar gazdaság fejlődése szempontjából.
További intézkedéseket sorolva a miniszterelnöki biztos elmondta, hogy olyan fejlesztési programról is döntött a kormány, amelynek köszönhetően 2017-re minden településen legalább egy középületben és legalább egy közterületen lesz ingyenes szélessávú wifi, emellett a piaci szereplőkkel egyeztetve bevezetnek egy internet-alapcsomagot, amelynek célja, hogy azoknak is elérhetővé tegyék a világhálót, akik eddig valamilyen ok miatt nem interneteztek.
Három éven belül, 2018. december végéig Deutsch Tamás nyilatkozata szerint Európában elsőként minden magyar háztartásban elérhető lesz a "szupergyors" vezetékes internet, illetve minden oktatási intézményben, könyvtárban, közművelődési és gyermekvédelmi intézményben lesz szélessávú wifi is.
A miniszterelnöki biztos közlése szerint 2016 végén törvényjavaslatot terveznek benyújtani a netsemlegességről, illetve a visegrádi országokkal közösen az unió elé terjesztenének egy a globális internetes vállalatok adóelkerülési gyakorlatával szembeni eredményes fellépést lehetővé tevő, amerikai tapasztalatokon alapuló jogszabály-tervezetet is.
(MTI/InternetKon)