Június 19-én alakul meg hivatalosan az ötödik generációs mobiltechnológia fejlesztését és hazai bevezetését támogató "5G-koalíció" - jelentette be a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos az Információs Társadalom Parlamentje című szerdai budapesti konferencián.
Deutsch Tamás az MTI érdeklődésére elmondta: csaknem félszáz kormányzati, közigazgatási és iparági szereplő, kamara, egyetem, kutatóintézet, szakmai és társadalmi szervezet hozza létre a koalíciót, amelynek hármas feladata lesz.
Először is
továbbá olyan tesztkörnyezetet kell kialakítani, amellyel beleszólhatunk a globális 5G-szabvány kialakításába, s ennek 2020-ra várható időpontja után elsőként vezethessük be ezt a sztenderdet - mondta.
Célnak azt nevezte, hogy a nemzetközi szabványok megteremtése után az elsők között alkalmazzák a mainál sokkal nagyobb adatátviteli sebességet, és így jóval szélesebb felhasználási lehetőségeket kínáló technológiát, és "Magyarország az 5G-fejlesztések egyik európai központjává válhasson".
A kormányzat arra törekszik, hogy
- jegyezte meg, hozzátéve, hogy ez a folyamat sikerének záloga.
Az Informatika a Társadalomért Egyesület által hetedik alkalommal megrendezett tanácskozáson Deutsch Tamás hangsúlyozta, egyszerre dolgoznak azon, hogy motiválják az eddig netet nem használókat, valamint azon, hogy a szolgáltatás árának mérséklésével mindenki számára hozzáférhetővé tegyék azt.
Ennek eszközeként említette, hogy előbb 27-ről 18 százalékra, majd a jövő év első napjával
és bevezették a legalacsonyabb netes szolgáltatásnál is olcsóbb digitális jólét alapcsomagot.
A miniszterelnöki biztos a digitalizáció sikerei között említette, hogy
ez pedig az uniós átlagot meghaladó arány, egy nemzetközi szakmai szervezet felmérései szerint pedig a magyar mobilhálózatok a sebességük és a lefedettségük alapján a világ harmadik legjobbjának számítanak.
Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke - a konferencia szűkebb témájára, a biztonságra utalva - azt emelte ki, hogy a biztonság garantálása soha nem volt komplexebb feladat, mint napjainkban, utalva arra is, hogy a kormányzat egyik fontosabb szempontja a nemzeti szuverenitás védelme.
Mint mondta, biztonság nélkül nincsen stabilitás, ennek hiányában pedig a fejlődésre, adott esetben a fennmaradásra is képtelenek a nemzetek.
Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.
(MTI)