Kibővül a Digitális Jólét Program, a kormány által elfogadott határozat értelmében januártól az internethasználat áfája 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik és 2018 végéig Magyarország minden településén kiépülhet az ingyenes wifi-szolgáltatás - közölte Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos csütörtökön. A programba bekapcsolják a határon túli magyar közösségeket is.
A miniszterelnöki biztos elmondta, hogy ennek érdekében alkották meg a Digitális Jólét Program 2.0-át, amiben több mint húsz fejlesztési irányt jelöltek meg.
Deutsch Tamás az M1 aktuális csatorna műsorában kifejtette: a program többek között infrastruktúra-fejlesztést is tartalmaz, mint például a vezetékes internethez, valamint az 5G mobilinternethez való hozzáférés fejlesztését. Céljuk továbbá, hogy minden településen legalább két helyen - egy közintézményben és közterületen - legyen ingyenes WIFI.
Kiemelte: a program bővítésének célja, hogy mindenki számára elérhető legyen az olcsó, megfizethető, jó minőségű internet-szolgáltatás. Ennek részeként két lépésben, először 18, majd 5 százalékra csökken az internet áfája.
(MTI; kormany.hu)