Január elseje óta Európában Magyarországon a legalacsonyabb az internetezést terhelő általános forgalmi adó kulcsa, miután a kormány kezdeményezésére a parlament két lépésében, 27-ről 18-ra, majd 2018. január 1-től 5 százalékra csökkentette azt - hangsúlyozta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos sajtótájékoztatón.
Deutsch Tamás közölte: tavaly év elején 27-ről 18 százalékra csökkent ez a közteher, ezzel 13 hónap alatt mintegy ötödével mérséklődtek az árak.
- jelentette ki.
Ahogyan tavaly, úgy idén is "az áfacsökkentés az utolsó fillérig árcsökkentésben fog testet ölteni" - mondta.
A miniszterelnöki biztos megjegyezte: 2017-ben, a négyszáznál több hazai internetszolgáltató ellenőrzésekor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság csupán két kisebb cég esetében észlelte azt, hogy ez nem történt meg.
Deutsch Tamás hangsúlyozta: a kormányzat célja az, hogy
a polgárok, vállalkozások számára.
Hozzátette, ezt szolgálja, hogy az esztendő végén minden településen legalább egy közintézményben és közterületen lesz elérhető ingyenes szélessávú wifi-szolgáltatás, és hogy az uniós célkitűzésnél két évvel korábban, 2018 decemberére lesz hozzáférhető valamennyi hazai háztartás számára a szupergyors, legalább 30 megabites internetkapcsolat.
A miniszterelnöki biztos szólt arról is: a kormányzat által elindított Digitális Jólét Alapcsomag programba bekapcsolódó szolgáltatók azt vállalják, korábbi legolcsóbb csomagjuknál legalább 15 százalékkal alacsonyabb árú megoldást kínálva segítik, hogy azok is internethasználóvá váljanak, akik korábban ezt anyagi okokból nem engedték meg maguknak.
Mint mondta, mindezek eredményeként
Deutsch Tamás hangsúlyozta: a tavalyi internetáfa-csökkentés 13-15 milliárd forintot hagyott a polgárok és vállalkozások zsebében, de a fogyasztók számának emelkedése szinten tartotta az internetezéshez kapcsolódó adóbevételeket.
A politikus közlése szerint
ezzel két év alatt összesen 35-40 milliárd forintos megtakarítást téve lehetővé.
Utalt arra is: Magyarországon nagymértékű mobilinternet-fejlesztések is zajlanak, ennek eredményeként pedig az ország sokkal jobban teljesít, mint az általános gazdasági fejlettség terén.
Deutsch Tamás kiemelte: napjainkban az élet egyetlen területén sem lehet reális fejlesztési programokat megfogalmazni, végrehajtani anélkül, hogy az ne jelentené egyidejűleg a digitalizáció fejlesztését is, "a digitalizáció a gazdaságfejlesztés sikerességének záloga".
Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.
(MTI; kormany.hu)