2018. április 9. és 13.-a között megrendezésre kerülő III. Digitális Témahét célja a digitális pedagógia módszertanának népszerűsítése és elterjesztése a köznevelésben.

A Digitális Témahét keretében már 2016-ban is közel 2000 digitális pedagógiai projekt valósult meg, 5000 tanár és 75 ezer diák részvételével. 2017-ben már közel 3000 oktatási projekt készült el, 7000 tanár és 130 ezer diák közreműködésével. Idén eddig már 815 oktatási intézmény jelentkezett a programra.

János vitéz történetét számítógépes játékban programozzák ötödikes diákok; futóbab futtató verseny digitális célfotóval; Harry Potter megelevenedő újságja nemcsak a filmben, hanem a valóságban; matektanulás dobónyíllal. Néhány példa a Digitális Témahét korábbi években megvalósult programjaiból. A 2016-ban útjára indított Digitális Témahét évről-évre a digitális pedagógia legfontosabb hazai eseménye. A programban részt vevő pedagógusok és diákok változatos, kreatív iskolai projektek keretében fejleszthetik képességeiket a digitális technológiával támogatott tanulás során. Mindez messze nem csak informatika órákat jelent, a program célja, hogy a digitális oktatás más tantárgyakra is kiterjedjen.

2018-ban a Digitális Témahét kiemelt témája a gyermekek tudatos médiahasználatra való nevelése és a digitális gyermekvédelem.  Az idei évben először a közgyűjtemények is csatlakoztak a Digitális Témahéthez és számos módszertani ötlettel, segédanyagokkal segítik a pedagógusok digitális pedagógiai projektjeit.

A Digitális Témahét elősegíti a Digitális Jólét Program (DJP) keretében elfogadott Magyarország Digitális Oktatási Stratégiájának (DOS) szakmai célkitűzéseinek megvalósítását. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kezdeményezésére harmadik alkalommal megszervezett témahét idei koordinátora a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ (DPMK).

Az idei Digitális Témahéthez még csatlakozni kívánó oktatási intézmények április 8-ig jelentkezhetnek a http://digitalistemahet.hu/ címen, ahol a pedagógusokat felkészítő webináriumok, részletesen kidolgozott oktatási anyagok, mintatartalmak, módszertani útmutatók és folyamatosan fejlesztett tudásbázis is várja.

(DJP)