Az európai tavakat érintő problémákról és a megoldási lehetőségekről tanácskoztak hétfőn Balatonfüreden. Az előadók egyetértettek abban, hogy a klímaváltozásra fel kell készülni, következményeit orvosolni kell.

Botos Barbara, az Innovációs és Technológiai Minisztérium klíma-politikáért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás veszélyes, de egyben lehetőséget is jelent, ha megfelelően felkészülünk rá. Kifejtette: az éghajlat-politika feladata az éghajlatváltozás mérséklése, az általa okozott károk kezelése, valamint a megfelelő alkalmazkodási modell megalkotása.

Mint mondta, a szélsőséges időjárás következtében kialakuló vízszintingadozáshoz a tó élővilága képes alkalmazkodni, jelentősen befolyásolja viszont ez a jelenség egyebek mellett a tó körzetében jellemző üdülési szokásokat, a nyári szezon kitolódik, várhatóan megnövekszik az erdőtüzek gyakorisága, a Balaton a téli időszakban egyre rövidebb időszakokra fagy be.

Felidézte: a vízszint 250 évvel ezelőtt két méterrel volt magasabb, mint napjainkban.

Szavai szerint figyelemre méltó, hogy 2000 és 2007 között a vízkiadás minden esztendőben meghaladta a vízbevitelt, 2010 után pedig minden esztendőben szélsőséges időjárás volt, vagyis váltakoztak a száraz és az erősen csapadékos évek. Botos Barbara felhívta a figyelmet, hogy készül a magyar éghajlatvédelmi jelentés tudósok együttműködésével.

Folyamatosan ellenőrizni kell a víz minőségét és alkalmazni a Balaton Törvényben valamint a Megyei Klímastratégiai intézkedésben foglaltakat, és újra kellene gondolni a 70-es években megfogalmazott vízminőségi programot a klímaváltozás hatásának mérséklése érdekében - húzta alá.     Navracsics Tibor uniós biztos, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős tagja előadásában arról beszélt, hogy tárcája igyekszik hozzájárulni a "jó európai megoldások" elterjesztéséhez, valamint segítséget nyújt a leendő partnerek egymásra találásában.

Kitért arra, hogy a közeljövőben az európai egyetemek közös képzést folytatnak majd, ezzel erősítve egymást és hozzájárulva a gazdaság erősödéséhez.

Kulturális területen a helyi közösségek támogatására hívta fel a figyelmet és szólt a kultúra valamint a kreatív ipar találkozásának fontosságáról.

Közölte: az uniós források összehangolt felhasználása kombinált, hatékony megoldásokat eredményezhet minden területen. Hölvényi György európai parlamenti képviselő, a Fejlesztési Bizottság, valamint a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság tagja azt hangsúlyozta, hogy a környezetvédelem európai határokon átnyúló ügy, példaként említve a GMO-mentes takarmányozás kérdését és a cionidos bányászat betiltásának jelentőségét.

Szólt a Pannon Egyetem által elnyert, kistelepüléseket érintő, fűtéskorszerűsítő pályázatról, amelyre első körben 750 ezer eurót, a második szakaszban pedig 1,5 millió eurót kapnak.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere arról beszélt, hogy 1995-től javul a Balaton vízminősége. Elmondta, hogy fontos lenne a tó egységes szabályozása, amelyet a közigazgatási tagoltság nem tesz lehetővé, hiszen jelenleg a Balaton három megyéhez és három régióhoz tartozik.

(MTI)