A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, közel 6 milliárd forintos keretösszegű pályázat a megszületett döntések alapján több mint 2 ezer környezetkímélő jármű kedvezményes beszerzését teszi lehetővé. A vásárlások már megkezdődtek, az eddig kifizetett támogatásokból hamarosan közel 850 elektromos autóhoz és robogóhoz juthatnak hozzá a sikeresen pályázók – mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Élénk érdeklődést váltott ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) idén májusban meghirdetett, elektromos járművek vásárlását támogató kiírása. Az eredeti, 5 milliárd forintos keretösszeg villámgyorsan kimerült, a pályázatok benyújtását egy nap után le kellett zárni. A kezdeményezés sikerét látva a kormány úgy döntött, mintegy 882 millió forinttal fejeli meg a támogatást. A többletforrásnak köszönhetően a kiírási feltételeket teljesítő összes pályázó kedvezményesen vásárolhat elektromos járművet.

„Az első körös döntés alapján közel 1600 pályázat útján mintegy 1800 autó vagy robogó beszerzése részesült támogatásban. E pályázatok több mint fele esetében már folyamatban van a vásárlás. A második döntési szakaszban a megemelt keretösszegnek köszönhetően újabb 115 pályázó kapott nagyjából 750 millió forint értékben támogatást, amellyel további 190 elektromos jármű beszerzése valósulhat meg. A fennmaradó, közel 131 millió forintot a feltételeknek a jelenleg zajló hiánypótlás teljesítésével megfelelő pályázatoknak fogják odaítélni” – ismertette az eddigi eredményeket Kaderják Péter.

Az elektromos járművek beszerzésére kiírt pályázat célja, hogy minél szélesebb körben segítse elő a közlekedés zöldítését, az alacsonyabb árkategóriájú elektromos autók elterjedését. A környezetkímélő elektromos autózás hazai térnyerése elengedhetetlen Magyarország immár törvényben is rögzített 2050-es klímasemlegességi célkitűzésének eléréséhez. Az igények körültekintő előzetes felmérésének köszönhetően a  kereskedők nyitottak voltak a listaárak csökkentésére, így a pályázat a piaci versenyt is élénkítette.

A kormányzati program felgyorsítja a környezetkímélő járművek magyarországi terjedését, amelynek tempója már korábban is az európai élmezőnybe tartozott. 2020 első felében az uniós tagállamok közül hazánkban nőtt a legnagyobb mértékben a forgalomba helyezett alternatív hajtású autók száma. A zöld rendszámos gépkocsikból több mint 20 ezer közlekedik a magyar utakon, kétszer annyi, mint a múlt év elején. Várhatóan októberben indul az 1 milliárd forintos keretösszegű, elektromos meghajtású kerékpárok vásárlását támogató pályázat – emelte ki az államtitkár.

(ITM)