A magyar kormány számára elfogadhatatlan, hogy a következő európai uniós ciklusban Magyarország éppen a sikeres politikája miatt jutna kevesebb forráshoz - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára pénteken Nyíregyházán.

Az államtitkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. szakmai konferenciáján arról beszélt, hogy a 2014-2020 közötti ciklusban mintegy 9 ezer milliárd forint uniós fejlesztési forrás áll Magyarország rendelkezésére.

Kép letöltése

A kormányzati fejlesztéspolitikai céloknak megfelelően a kabinet határidőben meghirdette az összes felhívást, szinte száz százalékon áll a kötelezettségvállalások aránya, a kifizetések és az elszámolás folyamata pedig tervszerűen halad - ismertette Schanda Tamás.

Mint mondta, a kormány 2018 októberéig a keret 101 százalékát ítélte oda a pályázatok nyerteseinek, ez az adat a 2010 előtti kormányzat idején, a korábbi ciklus azonos szakaszában mindössze 55 százalék volt. A kifizetések jelenleg 61 százalékon állnak, eddig több mint 5 ezer milliárd forintot fizettek ki a kedvezményezetteknek, ez a korábbi ciklusban időarányosan 18 százalék volt - jelezte.

A következő uniós költségvetési időszakról szólva az államtitkár elmondta, hogy a jelenlegi tervezet szerint összeurópai szinten a kohéziós források "durva megnyesésére" készül az Európai Bizottság. Ez Magyarország számára elfogadhatatlan, mert azok a tagállamok kerülnének jobb helyzetbe, amelyek egyrészt gazdagabbak, másrészt nem tartották be az EU által előírt költségvetési fegyelmet - rögzítette.

Schanda Tamás kitért arra, a javaslatban külön fejezet foglalkozik a migrációval és a határigazgatással, és a migrációval összefüggő kiadások más fejezetekben is megjelennek. A magyar kormány álláspontja, hogy Európát meg kell védeni az illegális migrációtól, az európai emberekre fordítható pénz ne a bevándorlók támogatását szolgálja - fogalmazott az ITM államtitkára.

A jövőről szólva elmondta, a kormány azt szeretné, hogy Magyarország 2030-ra legyen az öt legélhetőbb európai uniós állam egyike.

A fejlesztéseknek ezt a célt kell szolgálniuk, ezért a következő évek fontos feladata lesz az ország gazdasági és társadalmi versenyképességének növelése - jelentette ki Schanda Tamás.

Kép letöltése

Elmondta, segíteni kell a kis- és közepes vállalkozások innovációs és versenyképességét, hogy minél nagyobb hozzáadott értéket tudjanak előállítani a termelésben, emellett szükséges az új technológiákhoz és a digitalizációhoz történő felzárkózás, folytatni kell az ország építését, a bérek emelését és a családok támogatását.

Az Európai Bizottság májusban tette közzé a 2021 és 2027 közötti uniós ciklus tervezett költségvetését, amelyben összesen több mint 1279 milliárd euró áll rendelkezésre a tagállamok számára. A tervezet a jelenleginél többet fordítana a közös határvédelemre, viszont kevesebb pénz jutna például a kohéziós alapokra és a mezőgazdasági támogatásokra.

(ITM)