A visegrádi országok (V4) között Magyarországon a leggyorsabb a hazai össztermék (GDP) bővülési üteme, a következő időszakra vonatkozó gazdasági döntéseknél a kormány azonban az eddig elért eredmények megvédése mellett már a fenntarthatósági kihívások kezelésére is nagy hangsúlyt akar fektetni - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a Vállalkozások a környezetvédelemért című konferencián szerdán Budapesten.

Boros Anita, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által szervezett rendezvényen hozzátette, a fenntarthatóságot szolgálja például a klímasemlegesség elérése, hiszen a kormány célul tűzte ki, hogy Magyarország áramtermelése 2030-ig 90 százalékos arányban klímasemlegessé válik. Ebben fontos szerepet játszik egyebek mellett a közlekedés zöldítése és a hulladékgazdálkodás átalakítása is. Utóbbiban az államtitkár szerint a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt kell kapnia a lakossági szemléletformálásnak, például a szelektív hulladékgyűjtést tekintve.

Boros Anita közölte, a kormány és azon belül az ITM azért dolgozik, hogy 2030-ra Magyarország az első 5 európai ország közé kerüljön, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni.

A fenntarthatóan működő gazdaság megteremtésében a kormány és a tudomány szereplői mellett a vállalkozásokra, főként a magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozásokra számítanak - tette hozzá.     Megjegyezte, Magyarországon a gazdasági szféra 97 százalékát a kkv-k fedik le, 3 százalékát pedig a nemzetközi tulajdonú nagyvállalatok, viszont ez utóbbiak állítják elő a magyar gazdaságban a hozzáadott értéket képviselő termékek 97 százalékát, míg a kkv-k a fennmaradó 3 százalékot.

A kormány mindent megtesz azért, hogy ez a különbség mérséklődjön, ezt szolgálja például az építőiparban tevékenykedő vállalkozásoknak nyújtott költségvetési támogatás, hogy ezáltal a magyar vállalkozások fejlődni tudjanak és új technológiák alkalmazására legyenek képesek.

(MTI / ITM)