Népszerű az elektromos autók megvásárlását támogató pályázat, az első ütem meghirdetése óta több mint 2000 gépjármű beszerzéséhez kapcsolódó igény érkezett be, minden második esetben már a kifizetés is megtörtént – mondta el Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára.

A pályázat 2018 nyarán lezárt első részében a 2,3 milliárd forintos keret terhére mintegy 1600 autóra érkezett támogatási kérelem. A december végi adatok szerint ebből közel 1000 gépjárműre már ki is fizették az igényelt támogatást – tájékoztatott az államtitkár. Hozzátette: az első ütemben leadott eredményes pályázatokra utófinanszírozási konstrukcióban kapják meg a támogatási összegeket a pályázók. A tárca annak érdekében, hogy minél többen vásárolhassák meg a környezetkímélő gépjárműveket, az elszámolás benyújtásának végső határidejét 2019. június 30-ra hosszabbította meg. A módosításnak köszönhetően a teljes első félévben is beérkezhetnek a támogatáshoz szükséges dokumentumok. Az eddig elbírált pályázatokkal elnyert összegeket szintén folyamatosan folyósítják.

Weingartner Balázs a 2018 októberében újranyitott kiírással kapcsolatban elmondta, hogy eddig 414 gépjárműhöz igényelt támogatást összesen 368 pályázó magánszemély, gazdasági társaság és önkormányzat. A második ütemben már 3 milliárd forintos támogatási keret terhére beérkezett igények közül mostanáig 183 pályázatról született döntés. Fontos különbség, hogy az új pályázati rendszerben a legfeljebb 1,5 millió forintos összeget előfinanszírozás keretében kapja meg a pályázó, ezzel is segítve a mielőbbi autóvásárlásokat.

A fenntarthatóságért felelős államtitkár kiemelte: a pályázat célja, hogy a minisztérium hozzájáruljon a környezetkímélő járművek elterjedéséhez Magyarországon. A kormány számára fontos, hogy olyan programokkal támogassa a családokat, amelyeknek köszönhetően nemcsak az anyagi terheik csökkennek, hanem mérséklődik a környezetszennyezés is. A program sikerességét mutatja, hogy a régióban hazánkban értékesítik a legtöbb elektromos járművet. A jelenleg is nyitott pályázatban a bruttó vételár 21 százalékára lehet legfeljebb 1,5 millió forint támogatást igényelni, a maximális bruttó vételárat a minisztérium a korábbi 15 millióról 20 millió forintra emelte.

Emellett folyamatosan épül ki az elektromos autózás térnyerését támogató infrastruktúra is, a töltők telepítéséhez önkormányzatok igényelhettek támogatást, közülük 23 tavaly év végéig összesen mintegy 50 töltőt létesített.

 

(ITM Kommunikáció)