A koronavírus-válság enyhítését célzó Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett munkahelyvédelmi bértámogatás és k+f+i bértámogatás eddig közel 15 ezer vállalkozás esetén járult hozzá a munkavállalók megtartásához: mostanáig 225 ezer munkavállaló után több mint 50 milliárd forint értékben igényelték e támogatásokat a cégek. Mindkét bértámogatási forma esetében még közel három hétig, augusztus végéig lehet benyújtani az igényeket – tájékozatott Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Bodó Sándor hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány nehéz helyzetbe hozta a magyar gazdaságot, a káros hatásokat a kormány komplex intézkedési csomaggal mérsékeli, valamint az adó- és járulékkedvezményeken, a hatékonyságnövelő és versenyképesség-javító támogatásokon túl munkaerő-piaci intézkedésekkel is védi az elmúlt 10 év eredményeit.
A munkahelyvédelmi bértámogatási programban 14 ezer vállalkozás nyújtott be eddig kérelmet 203 ezer munkavállalóra. A pályázaton eddig 192 ezer munkavállaló esetében született támogató döntés, a feldolgozás folyamatosan zajlik. A bértámogatást 2020. augusztus 31-ig lehet igényelni.
A munkavállalói létszám alapján a kérelmet benyújtó vállalkozások 13,3 százaléka mikrovállalkozás, 25 százaléka kisvállalkozás, 28 százaléka középvállalkozás és 33,7 százaléka nagyvállalkozás. A gazdasági ágazatok közül legnépszerűbb a feldolgozóipar (49,25 százalék, több mint 100 ezer kérelem), második helyen áll a kereskedelem, gépjárműjavítás (16,3 százalék, 33 ezer kérelem), harmadik helyen a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (9,4 százalék, 19 ezer kérelem), negyedik helyen pedig az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (5 százalék, 10 ezer kérelem). E négy ágazat adja az összes beérkezett kérelem mintegy 80 százalékát.
Szintén 2020. augusztus 31-ig lehet még igényelni a a kutatás-fejlesztés-innováció (k+f+i) bértámogatásokat. A gazdaság fellendítésében nélkülözhetetlen k+f+i esetében a bértámogatási programban eddig több mint 22 ezer munkahelyre nyújtottak be pályázatot közel 17 milliárd forint értékben – ismertette Bodó Sándor. Hozzátette, a gyors és célzott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően érdemben sikerült csökkenteni az álláskeresők számát.
A Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedései a 2010 utáni időszak eredményeire építve nagymértékben segítik a magyar gazdaság kilábalását a koronavírus okozta válságból. Magyarország továbbra is az Európai Unió azon tagállamai közé tartozik, ahol az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség.
(ITM Kommunikáció)