A 2010-es kormányváltáshoz képest 840 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.
Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta: ilyen magas foglalkoztatási szintet még nem mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint a tavalyi negyedik negyedévben. A növekedés döntően a versenyszférában történt, ahol mintegy 710 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben.
Ugyanebben az időszakban 11,8-ról 3,3 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta - tette hozzá.
Bodó Sándor kitért ugyanakkor arra is, hogy jelentős az eltérés a férfiak és a nők foglalkoztatásában. A férfiak foglalkoztatási rátája elérte a 77,6 százalékot a tavalyi utolsó negyedévben, míg a nőké 63,1 százalékos.
Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy ez a helyzet feladatokat is ad, példaként említette a bölcsődefejlesztési program folytatását. Elmondta azt is, hamarosan elkezdődik a kismamákat képzésekkel, ösztöndíjakkal segítő program annak érdekében, hogy minél nagyobb számban vissza tudjanak térni a munkaerőpiacra.
A tavalyi utolsó negyedév adatai kapcsán az államtitkár jelezte: a foglalkoztatottak száma elérte a 4 millió 520 ezret, ami 38 ezerrel több az egy évvel korábbinál. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a versenyszférában 52 ezer főt meghaladó növekedést mért a KSH az elmúlt egy év alatt.
Felhívta a figyelmet a többi között arra, hogy a feldolgozóiparban 209 ezerrel, az építőiparban 85 ezerrel, humán-egészségügyi területen 66 ezerrel, a szállítás, raktározásban mintegy 50 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben, de 74 ezerrel nőtt a közigazgatás, védelem, társadalombiztosítás dolgozóinak száma is.
A fiatalok foglalkoztatási helyzetére kitérve ismertette: 2010 előtt munkanélküliségi rátájuk a 30 százalékhoz közelített, mára azonban 12,2 százalékra csökkent. Mint mondta, a jelentős javulás ellenére az adat magasabb az átlagos munkanélküliségnél, így ezen a területen is van teendő.
Bodó Sándor hangsúlyozta azt is, hogy Magyarországon a negyedik legalacsonyabb a munkanélküliség az Európai Unió tagállamai közül, csak Csehországban, Németországban és Lengyelországban kedvezőbbek az adatok.
Az államtitkár a foglalkoztatás bővítésének lehetőségeiről szólva kiemelte a vállalkozóvá válás erősítését, valamint a kismamák, a csökkent munkaképességűek és a nyugdíjasok munkaerőpiaci jelenlétének javítását.
(MTI; kormany.hu)