A gazdasági eredmények a magyar utat igazolják, és ezzel az amerikaiak elismerését is kivívta Magyarország - jelentette ki az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára telefonon az MTI-nek csütörtökön, amerikai útjának tapasztalatait értékelve.

Kiemelte: körútja során a közelmúltban megjelent könyve kapcsán tartott előadásokat arról, hogy milyen eszközökkel harcolt, illetve harcol gazdasági szabadságáért Magyarország.

Az államtitkár kifejtette, a magyarok számára az a legfontosabb, hogy a lehetőségekhez mérten mindenki támogatást kapjon, aki hozzájárul a magyar gazdaság, társadalom és környezet fenntarthatóságához. A kormány ezért hozott olyan intézkedéseket, amelyek segítik a bérből és fizetésből élőket, a gyermeket vállaló családokat, illetve a kis- és középvállalkozókat.

Magyarország ugyanakkor nem zárkózott el az országba tudást, technológiát, tőkét hozó, a magyaroknak munkát biztosító külföldi vállalatoktól, amiért az amerikai út során külön elismerést kapott a magyar gazdaságpolitika - közölte.

"Mindezt pragmatikus és patrióta módon tettük, nem világnézeti talapzatról" - fogalmazott György László.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság nyitott, ugyanakkor sebezhető. A nyitottság érték, amit Magyarország megőrzött és tovább erősített, a sebezhetőséget viszont jelentősen csökkentette. A cél, hogy akkor is meg tudjuk védeni az eredményeket, ha a 2008-as gazdasági válsághoz hasonló helyzet lenne a világban - fejtette ki.

György László kitért arra is, hogy térségünkben Magyarországon a legerősebb az amerikai gazdasági jelenlét, csaknem 1700 amerikai vállalkozás ad munkát több mint 100 ezer magyar dolgozónak.

Körútja során az államtitkár öt egyetemen járt, olyan kiemelkedő intézményekben, mint a Berkeley, a Cornell, a UPenn, a California State és a San Francisco State University. Felkereste az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusát, ahol kongresszusi képviselők, képviselői kabinetfőnökök és kabinettagok előtt tartott előadást. Emellett találkozott a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel is.

György László kiemelte: az IMF hat-nyolc éve még bírálta Magyarországot, de már a magyar gazdaságpolitika által alkalmazott eszközöket ajánlják más államoknak is, amelyek egyensúlyt kívánnak teremteni gazdaságukban.

"Gazdasági szabadságharcunkkal kivívtuk az amerikaiak elismerését" - fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: bárhol járt, mindenhol nyitottságot tapasztalt, illetve azt, hogy elismerik a tényeket, a magyar gazdaságpolitika eredményeit.

(MTI)