A gazdaságvédelmi akcióterv rövid távon eredményes volt, hiszen kilenc hete folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma, a foglalkoztatottak száma pedig júniusban elérte a januári értéket - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.

György László hozzátette, a kormány eredményesen lépett fel a munkahelyek megőrzéséért is, amit az is mutat, hogy májusban, a foglalkoztatás mélypontján, Magyarországé volt a negyedik legalacsonyabb munkanélküliségi ráta az Európai Unióban.

A gazdaságvédelmi akcióterv első és második fázisában hozott intézkedésekkel a kormányzat csaknem 920 ezer munkavállalót támogat valamilyen formában munkahelyének megőrzésében. Munkahelyvédelmi bértámogatásban 204 488, kutatás-fejlesztési bértámogatásban 21 835 dolgozó részesül. A közfoglalkoztatásban 200 ezer ember foglalkoztatására van keret, jelenleg ebben a formában 91 184 embernek adnak munkát - ismertette az államtitkár.

A második negyedéves GDP-adatról megjegyezte, a mutató azt jelzi, hogy Magyarország továbbra is az unió jobban teljesítő országai közé tartozik.

2013 és 2019 között az unióban a magyar gazdaság növekedési üteme a top ötben volt - mondta, hozzátéve: a kormány azon dolgozik, hogy a növekedési ütem a következő hét évben is 2 százalékponttal haladja meg az unió átlagát.

György László szerint a munka és tudás alapú magyar gazdaság bővítésében fontos mérföldkőnek számít a szak- és felnőttképzési diákhitel bevezetése, amely azt célozza, hogy a szak- és a felnőttképzésben tanulók ugyanolyan feltételekkel jussanak képzési hitelhez, mint a felsőoktatásban tanulók. Ez az intézkedés azért fontos, mert a 21. században gyorsan változnak a munkavállalók képzésére vonatkozó munkaadói igények - tette hozzá.

A képzések finanszírozására a felnőttképzési és szakképzési diákhitel 500 ezer forintig igényelhető, nulla százalékos kamattal. A megélhetési kiadások fedezésére pedig havonta legfeljebb 150 ezer forint szabadfelhasználású képzési hitel érhető el, 1,99 százalékos kamat mellett.

Az államtitkár szólt arról is, hogy augusztus végén megjelenik meg a Vállalati fehérkönyv, amelynek célja, hogy felkészítse a magyar vállalkozásokat a koronavírus-válság második hullámára. A kötetben egyebek mellett a munkavállalók egészségének védelmét szolgáló intézkedéseket mutatnak be.

(MTI)