A kormány segíteni kívánja a vállalkozásokat a digitális kihívások kezelésében, abban, hogy a mesterséges intelligencia terjedésével járó újításokat a saját méretüknek megfelelően tudják alkalmazni - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára a Joint Venture Szövetség makrogazdasági konferenciáján kedden.

Az államtitkár az eseményen stratégiai megállapodást írt alá a szövetséggel, amelynek lényege, hogy az ITM bevonja partnerét a jogszabály-előkészítési folyamatokba.

György László kiemelte: a nagyvállalatok többnyire rendelkeznek a folyamatok átalakításához szükséges tudással, támogatásra főképpen a kis- és közepes cégeknek van szükségük.

Fontos eszköz az egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma kialakítása, amely az odatelepülő nagyvállalatok kiszolgálása mellett inspirálóan hat a helyi kis- és közepes cégekre is - jegyezte meg.

Az egyetemi innovációs ökoszisztéma tudásának, infrastruktúrájának igénybe vételével a kisebb cégek szervezetfejlesztési, márkaépítési, piac- és termékfejlesztési szolgáltatásokhoz juthatnak - fejtette ki az államtitkár.

György László arra is kitért, hogy a mesterséges intelligencia korában a kormányoknak oda kell figyelniük arra is, hogy a foglalkoztatási és jövedelemelosztási aggodalmakat kezeljék. Magyarországon 2010 óta jelentős volt a jövedelemátcsoportosítás, a nettó bérhányad a teljes megtermelt jövedelem arányában 8 százalékponttal, 22 százalékról 30 százalékra nőtt.

A digitalizáció etikai és jogi kérdéseket is felvet, amelyekre a kormányoknak kell választ adniuk - mutatott rá az államtitkár utalva arra, hogy az önvezető autók technológiája már rendelkezésre áll, a szabályozás azonban még nem tart ott, hogy a gyakorlati alkalmazás lehetségessé váljon.

György László úgy fogalmazott, hogy egyre komplexebb kérdésekre egyre komplexebb válaszokat kell adni, ezért is összpontosít a kormány a tudományra, a felsőoktatásra és az innovációra.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy a szakképzési rendszer és a felnőttképzés fejlesztésével az a céljuk, hogy munkához segítsék azokat, akik évtizedekre kikerültek a munkaerőpiacról. Magyarországon a kilencvenes években kiépült egy olyan rendszer, amely az inaktivitást ösztönözte, melynek eredményeképpen 1,5 millió ember elveszítette állását. Példaként azt is felhozta, hogy Csehországhoz viszonyítva 2010-re Magyarországon arányaiban egymillió emberrel  kevesebben tartottak el egymillióval több inaktívat. Nyolc év munkája eredményeképpen az országban 800 ezerrel többen dolgoznak, mára a munkapiac végre Magyarországon is elérte normális feszességét – fejtette ki.

(MTI)