Elkezdődött a mintegy 200 ezer diák pénzügyi ismereteit erősítő Pénz7 programsorozat, amely a vállalkozóvá válást ösztönzi - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a XIII. kerületi Herman Ottó Általános Iskolában tartott előadásán.

Az államtitkár kiemelte: szeretnék, ha minél több vállalkozó lenne Magyarországon.

Mindenki vállalkozó, akinek az ötletéért az emberek hajlandóak fizetni, aki saját belső elhatározásából képes ilyen dolgot előállítani - mondta.

A magyar programsorozatot március 2. és 6. között rendezik meg, mintegy 900 önkéntes szakember tart 11 500 órát több mint 1100 iskola 207 ezer diákjának.

Magyarország 2015-ben csatlakozott a European Money Week Európa-szerte mintegy 30 országban egy időben zajló kezdeményezéséhez. A program idén is kapcsolódik a Global Money Week eseménysorozatokhoz.

Varga Mihály pénzügyminiszter a rendezvénysorozat múlt pénteki elindításán arról beszélt, hogy a kormány és a pénzügyi terület képviselői kiemelten kezelik a pénzügyi tudatosságot, e területen egyre újabb ismeretek jelennek meg.

A miniszter kifejtette: segítséget kell nyújtani az embereknek ahhoz, hogy a mindennapi élethez, a megtakarítások tervezéséhez, az öngondoskodási formák kiválasztásához megfelelő pénzügyi ismeretük legyen.

Rámutatott arra, hogy a magyar családok alig negyede tervezi meg költségvetését, miközben az OECD-országokban ez az arány 60 százalék.

(MTI)