Az építőipar megrendelésállománya 2018 és 2023 között elérte a 25 ezer milliárd forintot, mindezek teljesítése érdekében a szektor teljesítményét 2023-ig további 53-54 százalékkal kell emelni - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az Építésgazdaság lehetőségei című konferencián szerdán Budapesten.

György László a Construma építőipari kiállítás részeként az ITM és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által szervezett eseményen hozzátette: bár félő volt, hogy az építőipar hamarosan eléri teljesítőképessége határát, az ágazatról közölt januári adatok pont az ellenkező irányba mutatnak, ugyanis az év első hónapjában az építőipar közel 30 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.

Kiemelte, az építőipar termelékenységének növelése miatt indította el a kormány az építőipari ágazat technológiai fejlesztésére és hatékonyság növelésére irányuló programját, amelyben tavaly 16 milliárd forintot biztosítottak a kis- és közepes vállalkozások számára. Az idén és jövőre 6-6 milliárd forintot fordítanak majd erre a célra, az idei kiírás várhatóan áprilistól elérhető lesz.

György László szólt arról is, hogy az építőipar GDP arányos kibocsátása elérte a 9,9 százalékot, a szomszédos országokat tekintve  Magyarországnak azonban tovább kell növelnie ezt az értéket.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke szerint az Európai Unió tagállamaival összevetve kiemelkedően teljesített az utóbbi években a magyar építőipar. Az ágazat bővülése folytatódik, a szakszövetség szerint az idén is minimum 15 százalékos növekedés várható.

Az építőipari cégek hatékonyságnövelését segítő pályázatról megjegyezte, az ÉVOSZ azt szeretné elérni, hogy a kormány már idén nyissa meg a 2020-ra előirányzott 6 milliárd forintot is.

Koji László arról is beszámolt, hogy jó irányba mozdult el a szakképzés átalakítása, jó döntésnek tekintik az ágazati képző központok felállítását. A változtatásra szükség volt, mert az építőipari szakmák oktatási rendszere a 15 évvel ezelőtti szinten van, ami többek között azért is problémás, mert akkor a tanulók száma még elérte a 30 ezret, idén azonban már csak 9 ezer diák tanul építőipari szakmát - fogalmazott a szakszövetség elnöke.

(MTI)