Békés megyében 844 millió forintból 5512 ember munkahelyét sikerült megmenteni a gazdaságvédelmi akciótervvel - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Békéscsabán, ahol a Körös Autócentrumban átadta a bértámogatási okiratot.

György László elmondta, országosan 188 ezer munkahelyet védett meg a kormány 31 milliárd forintnyi támogatással.

Emlékeztetett, a gazdaságvédelmi akcióterv 3+1 célja, hogy arányos legyen, azaz annyit költsenek, mint amennyi a munkahelyek megvédéséhez kell.; munka- és tudás alapú legyen; a tudást őrizzék meg Magyarországon, és hogy időben, minden vállalkozásnak segítséget tudjanak nyújtani.

Az államtitkár elmondta, 95 százalékban mikro-, kis- és középvállalkozások vették igénybe a programot. Hozzátette: ingyenes, nyolchetes informatikai tanfolyamukhoz a veszélyhelyzet alatt 62 ezren csatlakoztak.

György László szólt arról is, hogy 10 év alatt 850 ezernél több munkahely jött létre, ennek köszönhetően Magyarország az uniós átlagnál jobban vészeli át a koronavírus-járványt, mert rendelkezik tartalékokkal.

Tóth Péter, a Körös Autócentrum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezetője elmondta, statisztikai állományi létszámuk 42, 35 dolgozójuk után igényelték a munkahelyvédelmi bértámogatást 11,7 millió forint értékben, ugyanis a koronavírus-járvány alatt drasztikusan lecsökkent a forgalmuk, veszélybe került a működőképességük.

Az Opel, Honda, Mazda, Kia, Isuzu autók értékesítésével és szervízelésével foglalkozó vállalkozást 26 éve alapították, árbevételük tavaly 3,8 milliárd forint volt - közölte Tóth Péter.

Békés megyében a munkavállalói bértámogatási kérelmek legnagyobb számban a feldolgozóipar (több mint 60 százalék), a kereskedelem, gépjárműjavítás (közel 20 százalék); az információ, kommunikáció; valamint a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatokból érkezett - derül ki a Békés Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának összeállításából.

(MTI)