A makrogazdasági konszolidáció és befektetésösztönző környezet eredményeképpen Magyarország a világ egyik legjelentősebb befektetési célpontja lett - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára egy kutatás-fejlesztési konferencián csütörtökön Budapesten.

György László a Joint Venture Szövetség Innováció és K+F támogatások címmel megrendezett konferenciáján közölte: tavaly 101 nagyberuházásról kötött megállapodást a kormány 1705 milliárd forint értékben; ez a GDP 4 százalékát jelenti.

Magas hozzáadott értékű beruházások valósulnak meg. Az ipar által előállított hozzáadott értékben a high-tech szektor részaránya a 70 százalékot közelíti, ezzel Magyarország megelőzi Németországot, az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Ausztriát. Magyarország sikeresen csatlakozik a nemzetközi értékláncokhoz - közölte.

György László kiemelte: 2010-ben áttértek a patrióta és pragmatikus gazdaságpolitikára; a foglalkoztatás gerincét a hazai vállalkozások adják.

A magyar gazdaság eredményeit és eszközeit az Európai Bizottság is elismeri országjelentésében - közölte.

A 2010 óta elért eredmények közé sorolta, hogy 2014 óta a valós hiány minden évben alatta maradt a tervezettnek, így eladósodás helyett csökkentették az államadósságot.

A magyar gazdaság sokkal ellenállóbb lett, mint 2008-ban volt, Magyarország növekedési bajnok az Európai Unióban - közölte György László.

Az államtitkár kitért arra, hogy a magyar ipari teljesítmény régiós és uniós szinten is kimagasló, 2013 óta a lengyelekkel holtversenyben a leggyorsabban nő, miközben a német ipari termelés 2019-ben már zsugorodott.

A klíma- és a munkahelyek védelme a két legfontosabb feladat. A hulladék 90 százalékát újrahasznosítani tervezik 2030-ig  - tette hozzá.

(MTI)