Somogy megyében 341 vállalkozás nyert el 630 millió forintnyi munkahelyvédelmi támogatást, amivel 3850 ember munkahelyét sikerült megmenteni - mondta Gelencsér Attila országgyűlési képviselő, a Kaffka Kft.-nek szóló támogatási okirat átadásakor szerdán Kaposváron.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az átadáson hangsúlyozta, a koronavírus-járvány okozta munkanélküliségi helyzet némileg enyhült májusban és júniusban, így már csak 20 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint 2020 januárjában.

Ez azt mutatja, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatások arányosak és elegendőek voltak a munkahelyek megőrzésére - tette hozzá.

Megjegyezte azt is, hogy 2010 januárjához képest még a jelenlegi helyzetben is 700 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon.

Az államtitkár kiemelte, a koronavírus-válság kitörése óta a munkahelyek megőrzésére, megerősítésére 515 milliárd forint értékű beruházási támogatásról hozott a kormány döntést.

A döntéseknél figyelembe vették, hogy a beruházásokra csak annyit költsenek, amennyi szükséges, a fejlesztések legyenek munka és tudás alapúak, és az is fontos elv volt, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatás minden magyar vállalkozást elérjen.

Fontos, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv védje meg a már megszerzett tudást az országban, erről szólnak egyebek közt a tulajdonvédelmi alap, és a kutatói fejlesztői bértámogatások - jegyezte meg.

A Kaffka Kft. egy középvállalkozás 48 dolgozóval. A cég 9,1 millió forint bértámogatásban részesült a munkahelyek megőrzéséhez és a további fejlődés lehetőségének megteremtésérhez - mondta az államtitkár, megköszönve a cégvezetőnek, hogy kitartottak a járványügyi válságban.

Mezey István, a Kaffka Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy a járványügyi helyzet nehéz időket hozott a húskészítményeket, tej- és egyéb termékeket forgalmazó vállalkozásra az iskolák, szállodák bezárása miatt. Voltak napok, amikor több mint 60 százalékkal csökkent a megrendelésük.

"Ahhoz, hogy ne kelljen elküldenünk embereket, nagy szükség volt a kormány támogató intézkedéseire, és a bértámogatás is óriási segítséget jelentett" - mondta.

Az ITM tájékoztató anyaga szerint az 1992-ben alakult kaposvári társaság 2005-re Somogy megye legnagyobb forgalmú húsipari vállalkozásává vált. Manapság már négy megyét lát el termékeivel három telephelyről, 22 hűtőkocsival. Az elmúlt évek során növelte termék- és tevékenységi körét, logisztikai kapacitását és szállítási határait.

(MTI)