A gazdaságban és a munkaerőpiacon gyorsuló ütemben zajló technológiai változások (az ún. Ipar 4.0) ráirányították a figyelmet a munkaerőpiac igényeit gyorsan lekövetni képes képzési rendszer iránti gazdasági igényre. Ezt felismerve 2019 végén döntött a Kormány – a szakképzési rendszer mellett – a felnőttképzési rendszer megújításáról.

A felnőttképzési rendszer struktúraváltásakor stratégiai célként fogalmazódott meg 1) a képzések mérhetőségének kialakítása, 2) a képzések munkaerőpiaci relevanciájának javítása, 3) az adminisztratív terhek csökkentése, 4) a felnőttképzésben résztvevők számának növelése, valamint 5) a kimenetvezérelt – azaz a szabályozás fókuszát a folyamatról a kimenet mérése áthelyező – képzési rendszer létrehozása.

A felnőttképzés mérhetőségének javítása és ennek fő eszközeként a pályakövetési rendszer alapjainak megteremtése céljából a 2020. szeptember 1-től elindított képzések esetében az új Felnőttképzés Adatszolgáltatási Rendszerébe (FAR) kell a képzőknek a képzésekről adatokat szolgáltatniuk. A FAR rendszer létrehozása eredményeként a korábbi szétszabdalt adatszolgáltatási rendszer helyébe egycsatornás, teljesen digitális rendszer lépett, amelyben egy-egy képzés regisztrációja nem vesz igénybe többet néhány percnél.

A képzések mérhetőségének megteremtése céljából további újítás a felnőttképzés rendszerében a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (továbbiakban: felnőttképzési törvény) hatályának módosítása. A felnőttképzési törvény (1. § (1) bekezdésének a) pont ab) alpontja alapján a törvény) hatálya kiterjed a szervezett célirányos kompetenciakialakításra és kompetencia-fejlesztésre irányuló, szervezetten megvalósuló oktatásra és képzésre. (A 2. § 7. pontja alapján) kompetencia alatt olyan ismeretek, készségek és képességek összességét értjük, amely által a személy egy adott területen képes meghatározott döntésen és a megvalósításon alapuló eredmény elérésére.

A fenti két definíció alapján szélesebb tevékenységi kör kerül bele a „felnőttképzési tevékenység” halmazába és válik a képző a szolgáltatása alapján bejelentésre kötelezetté. Azonban ez nem jelenti azt, hogy minden képzést vagy oktatást nyújtó szolgáltató valamennyi tevékenysége automatikusan felnőttképzési tevékenységnek minősül. A továbbiakban ismertett példák célja azon kritériumok és alapelvek bemutatása, amelyeket célszerű végiggondolni a tevékenység kategorizálásakor. Amennyiben a képzést folytató ezek után is bizonytalan saját tevékenysége kategorizálásában, javasoljuk az Innovációs és Technológiai Minisztérium Ügyfélszolgálatának írásban történő megkeresését az [[[DLISxNIutRXIZLH5DYNMZdWd5ZmVsc3pvbGdhbGF0QGl0bS5nb3YuaHU=]]] e-mail címen.

Alapelvek, kritériumok a jogszabály definíciói alapján:

A fenti három elemnek együttesen kell érvényesülnie ahhoz, hogy felnőttképzési tevékenységnek minősüljön egy szolgáltatási tevékenység:

1. szervezettség,

2. célirányosság,

3. kompetenciaalakítás vagy –fejlesztés.

A mellékelt táblázatban a felnőttképzési törvény definíciója alapján, annak szellemiségét követve bemutatjuk, hogy a szolgáltató tevékenység mely esetekben nem számít valószínűsíthetően felnőttképzési tevékenységnek. Az alábbi lista példálózó jellegű és célja kizárólag iránymutatás nyújtása a felnőttképzési rendszer szereplői számára.

További lényeges módosítás a felnőttképzési rendszerben, hogy míg korábban a képzéseket kellett engedélyeztetni, addig az új típusú felnőttképzési tevékenység bejelentés alapján, vagy – a felnőttképzési törvényben meghatározott esetekben – engedély birtokában végezhető. A tevékenység végzésére irányuló kérelmek 2020. július 1-je óta folyamatosan nyújthatók be a Pest Megyei Kormányhivatalhoz, a képzési tevékenység pedig 2020. szeptember 1-jétől kezdhető meg. Ennek következtében mindazok a képzők, akik 2020. július 1-je óta az erre szolgáló elektronikus felületen bejelentették a képzési tevékenység folytatására irányuló szándékukat, illetve akik engedélyt kaptak a képzés folytatására, szeptember 1-jétől elindíthatják képzéseiket.

Az elmúlt két hónap során több mint 5500 bejelentés, illetve közel 400 engedély kiadása iránti kérelem érkezett be elektronikus úton a Pest Megyei Kormányhivatalhoz, ami azt mutatja, hogy az új típusú felnőttképzési tevékenység végzése iránt hatalmas az érdeklődés képzői oldalról. Azon képzőknek, akik a későbbiekben kívánják megkezdeni tevékenységüket, továbbra is lehetőségük van megtenni bejelentésüket, illetve benyújtani engedély iránti kérelmüket a következő linken elérhető elektronikus felületen keresztül:  https://far.nive.hu/kezdolap

Az új felnőttképzési rendszerre való zökkenőmentes átállás elősegítése érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium szeptember első felében részletes segédanyagot fog a képzési rendszer szereplői számára elérhetővé tenni.

(ITM)