Tanítsunk Magyarországért! elnevezéssel a társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó program indul - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára szerdán Budapesten.

A programot a december 5-i Önkéntesek Világnapja alkalmából az ITM és az Emberi Erőforrások Minisztériuma hívta életre a Klebelsberg Központ és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája közreműködésével.

György László a program céljaként jelölte meg a kistelepülésen élő általános iskolások támogatását tanulmányaik sikeres elvégzéséhez, továbbá az egymásról való gondoskodást és a közösséghez tartozás élményének megélését. Szeretnék segíteni a diákokat, hogy képesek legyenek a legtöbbet kihozni magukból, legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek és végül a munkaerő-piacon való elhelyezkedés.

A program a 2019/20-as tanévben - Borsod, Szabolcs, Hajdú-Bihar és Baranya - megyében és ötven településen indul el.

Része, hogy egyetemisták mentorálnak 7 és 8 osztályos iskolásokat, amiért havi 30 ezer forintos ösztöndíjban részesülnek. Ha a diákok eredményei javulnak a mentorok további juttatásra számíthatnak - jelezte. Az államtitkár arra biztatott, hogy az érdeklődő egyetemisták már januártól vegyék fel a programhoz való csatlakozás feltételéül szolgáló kurzusokat az érintett településekhez közel eső egyetemeken.

Forrás: MTI/Soós Lajos

A kezdeményezés másik pilléreként középiskolások is bekapcsolódhatnak a mentorálásba, a kötelező ötven órás közösségi szolgálat keretében választhatják ezt a tevékenységet. A programhoz csatlakozik a HÖOK idén tízéves Mentorprogramja is - jelezte György László.

Az ITM munkavállalói Palkovics László miniszter döntése alapján, amennyiben vállalnak évi két nap mentorálást, erre az időre mentesülnek a munkavégzés alól.

Emellett kérik a vállalatokat, hogy ők is csatlakozzanak a kezdeményezéshez, a részleteket a tmo.gov.hu oldalon találják.

Az együttműködést szándéknyilatkozat aláírásával erősítették meg a program kezdeményezői.

A program teljes költségvetése az első évre 1,5 milliárd forint, a kezdeményezés további pilléreit később jelentik be - jelezte az államtitkár.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ vezetője korábbi tapasztalatairól számolt be, amelyeket egy hasonló kezdeményezésnél, a főváros 12. kerületében szerzett. A mostani programtól azt várja,hogy hosszútávon alakuljon ki a társadalmi felelősségvállalás a fiatalokban.    A programban résztvevő 50 intézményt több mint 70 iskola közül választják ki, a kompetencia-mérések eredményei mellett figyelembe veszik, hogy hány hátrányos helyzetű illetve sajátos nevelési igényű gyermek van az intézményben.

Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár korábban a programról elmondta: az első év tapasztalatai alapján az az egész országra kiterjeszthető.

(MTI)