Újabb ösztönzők növelik az építőipari vállalatok termelékenységét, az év második felében 3 milliárd forinttal bővítik az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató keretet - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) iparági stratégiáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Nagy Ádám hozzátette: a 2018-2019-es években 28 milliárd forintot biztosított a kormány az építőipari kkv-k támogatásokra.

Mint elmondta, a támogatás annyiban változott, hogy a 10 és 240 közötti munkavállalót alkalmazó cégek nemcsak eszközvásárlásra, hanem szoftverbeszerzésre is kérhetnek támogatást.

A módosítást az indokolja, hogy az ITM megpróbálja az építőipart úgy szemlélni, mint egy teljes értékláncot, egészen a tervezéstől az üzemeltetésig, és igyekszik annak minden elemét támogatással lefedni.

Hangsúlyozta: az ITM által kidolgozott építésgazdasági stratégia megalkotására többek között azért volt szükség, mert a magyar építőipar 2023-ig mintegy 25 ezer milliárd forint értékű megrendelés állománnyal rendelkezik, amelynek teljesítéséhez termelékenység növelésre van szüksége.

(MTI)