Ellentétben Európával, a magyar járműipar jól teljesített az elmúlt időszakban, hiszen a járműgyártás kibocsátása 2018 januárjához képest 4,8 százalékkal bővült; a járműipar termelési értéke 2010 óta több mint megduplázódott. A gazdaság stabilizációját követően sebességváltás történt, 2014 óta a magyar ipar nőtt a leggyorsabban a V4-ek között - állapította meg Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Kecskeméten.

A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. gyárbővítési projektjének záró rendezvényén a miniszter elmondta: büszkeségre ad okot az is, hogy a munkanélküliség Magyarországon tavaly gyakorlatilag 3,6 százalékra csökkent, ami úgy is értelmezhető, hogy aki dolgozni akart az tudott és tud is - tette hozzá.

A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. mintegy 600 millió forint összegű saját finanszírozású beruházásával 21 ezer négyzetméterre növelte teljes gyártó- és raktárterületét Kecskeméten.

A miniszter kifejtette, a dimenzióváltás garantálhatja a magyar ipar további növekedését. Az idén elektromosjármű-akkumulátorokat gyártó üzem kezdi meg a termelést Miskolcon. A Mercedes kecskeméti gyárbővítésének híre után pedig az is nyilvánvalóvá vált, hogy a BMW is Magyarország mellett döntött, és Debrecenben építi fel a Németországon kívüli legnagyobb gyártóüzemét.

Kiemelte, olyan cégek is Magyarországot választják, amelyek már nem gyártást, hanem kutatásfejlesztést hoznak ide, hiszen a Jaguar, a Continental is Magyarországot választotta. Ezekre reagálva felgyorsult a zalaegerszegi önvezető járműpálya építése, és informatikai, elektronikai, illetve járműipari cégek részvételével megalakult a Zalai Önvezető Jármű Klaszter, amelynek célja az intelligens közlekedési rendszerek kutatási és innovációs kapacitásainak összevonása - mondta Palkovics László, hozzátéve a magyar kormány feladata, hogy ezeket a törekvéseket támogassa.

Bíró Attila, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., ügyvezető igazgatója emlékeztetett, az elmúlt négy évben húsz új gyártósort helyeztek el a gyárban, jelentősen bővítették termékportfóliójukat és évről évre új árbevételi rekordot értek el, minden évben kétszámjegyű volt a növekedés. Mint mondta, a gyár tavaly elérte maximális kihasználtságát, és ez szükségessé tette a bővítést az újabb gyártósorok telepítéséhez és a raktározási terület fejlesztéséhez.

A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. mintegy 600 millió forint összegű, saját finanszírozású, több mint 2000 négyzetméteres egységének beruházásával 21 ezer négyzetméterre növelte teljes gyártó- és raktárterületét Kecskeméten.

Thorsten Seehars, a Knorr-Bremse haszonjármű üzletág igazgatótanácsi tagja elmondta: több mint 10 ezer szabadalmával a Knorr-Bremse iparági innovátor, élenjáró szerepet tölt be a mobilitás és a közlekedési technológiák területén. Mint emlékeztetett 2014-ben adták át hivatalosan a vállalat haszonjármű üzletágának új, korszerű gyáregységét és tesztközpontját Kecskeméten. A gyárban levegőelőkészítő egységeket, különféle szelepeket, valamint elektronikai fékrendszer komponenseket gyártanak haszonjárművek számára. A kecskeméti gyártóegység bővítése  a cégcsoport beruházási programjának egy következő állomását jelenti a Knorr-Bremse globális fejlődésében - mondta.

A nyilvános cégadatok szerint a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2017-ben 48,5 milliárd forint, míg az előző üzleti évben mintegy 43,6 milliárd forint volt. A cég árbevételének nagyobb része exportértékesítésből származik, 2017-ben ez 46,8 milliárd forintot, az előző évben pedig 41,7 milliárd forintot tett ki. A vállalat adózott eredménye 2017-ben közel 3,16 milliárd forint, míg 2016-ban 3,8 milliárd forint volt. A cégnek mintegy 1100 munkavállalója van.

A Knorr-Bremse Csoport kötött pályás járművek és haszonjárművek fékrendszereinek piacvezető gyártóvállalata,  amelynek forgalma a 2017-es évben több mint 6 milliárd euró volt.

Harminc országban nagyjából 28 ezer alkalmazottjuk fejleszti és gyártja egyebek mellett a fék-, ajtó- és hajtóművezérlő, valamint az üzemanyag-takarékosságot szolgáló rendszereket, HVAC és vezető asszisztensrendszereket továbbá torziós lengéscsillapítókat és a hajtáslánc-rendszerek megoldásait.

(MTI)