A kormány elkötelezett abban, hogy a jövőben még több kiváló szakember kerüljön ki az egyetemekről - mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken az Óbudai Egyetemen, a Magyar Tudomány Ünnepe záróeseményén.

A 140 éves intézmény egyetemi rangra emelkedésének tizedik évfordulóján, A tudomány jövője a versenyképes felsőoktatás címmel megrendezett ünnepségen Palkovics László kiemelte: a kabinet elszánt az egyetemek fejlesztése, ha szükséges, jobbá szervezése és innovációja mellett is.

"Hisszük, hogy Magyarországnak minden gondolkodó emberre, kutató tudósra és elszánt innovátorra szüksége van" - fogalmazott. "Akkor, amikor a tudomány hazai világának régi struktúráit megbontjuk és eddigi intézményeit újjászervezzük, nem rombolni akarunk, hanem építkezni. Jövőt építeni. Erre a munkára minden tudóst, gondolkodót, kutatót és oktatót, sőt egyetemi hallgatót szeretnék meghívni."

Mint mondta, amikor 2010. január 1-jén a Budapesti Műszaki Főiskola utódaként megalakult az Óbudai Egyetem, sokan még nem sejtették, hogy rövidesen új időszámítás kezdődik a felsőoktatásban. Megjegyezte, korábban a felsőoktatásért felelős államtitkárként tanulmányozta, felügyelte és irányította a magyar egyetemeken zajló átalakítási munkát, újabban a felsőoktatásért felelős államtitkárt próbálja meg irányítani, a megkezdett munkát folytatni.

A kormány 2018-ban a nemzetgazdaság és a nemzeti fejlesztés ügyét egy tárcában egyesítette, s létrehozta az Innovációs és Technológiai Minisztériumot - emlékeztetett. Hozzátette: a tárcánál a tudomány, a felsőoktatás, a szakképzés és a tehetséggondozás egységes szemléletű fejlesztésére törekednek. Jó példa erre az, hogy a szakképzés nemrég elkészült új rendszere a jövőben nemcsak a gyárakkal, de az egyetemekkel való szoros együttműködésre is épül - mondta, hangsúlyozva: a nemzetgazdaság minden szintjéhez új és jó szakembereket szeretnének képezni.

A magyar kormány nagy versenyelőnye, hogy van ideje és energiája nemcsak a mára és a holnapra, de a holnaputánra is gondolni - jegyezte meg a miniszter, utalva arra, hogy terveiket is tízéves távlatban fogalmazzák meg. Hozzáfűzte: versenyképes országot csak versenyképes egyetemekkel és kutatóintézetekkel fognak építeni.

Küszöbön áll az állami fenntartású egyetemek más struktúrákban történő működtetése, ennek első példája a Corvinus fenntartói modellváltása, amit a közeljövőben újabbak fognak követni - vetítette előre.

Palkovics László arra is kitért, hogy a jó egyetemek kulcsa az egyetemi hallgatók ösztönzése. Ennek érdekében újították meg a kiemelkedő tanulmányi eredményű, tudományos és szakmai téren kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatók részére a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat, az új Nemzeti Kiválóság Programot, valamint a Campus Mundit. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyebek mellett a Tématerületi Kiválósági Programmal is hozzájárul a felsőoktatási intézmények és állami kutatóintézetek hatékony és eredményes szakmai munkájához.

Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora köszöntőjében felidézte: az intézmény az 1879-ben alapított Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola jogutódja. Az Országgyűlés 2009. november 23-án döntött arról, hogy a Budapesti Műszaki Főiskola vezetésének kezdeményezésére az intézmény egyetemi rangra emelkedjen. Egy évvel később, 2010 szeptemberében határoztak arról, hogy a parlamenti döntés napját minden évben az egyetem napjaként ünneplik.

A rektor az egyetem eredményeinek felsorolása mellett azt hangsúlyozta: a fénysebességgel változó műszaki világban az intézménynek is helyt kell állnia, meg kell felelnie a kor kihívásainak.

Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere köszöntőjében arra mutatott rá, hogy városa és az egyetem között már hagyományos az együttműködés. Ez az együttműködés ugyanakkor felelősséget is jelent, hogy a különböző kihívásoknak megfelelve tartalmi oldalról új és új elemekkel egészítsék ki azt - tette hozzá.

Az intézmény Alba Regia Műszaki Kara Fejér megye székhelyén működik.

A város és az egyetem viszonyáról elmondta, a hallgatóknak megfelelő és korszerű tudást szükséges biztosítani, mert bár a gazdaság és az ipar erős a mában, de tenni kell azért, hogy ez 15-20-30 év múlva is így legyen.

Ez az ipar ma nemcsak Magyarország egyik legfontosabb ipari centrumává teszi Székesfehérvárt, hanem a közép-európai városok közt is meghatározó gazdasági erővé, aminek megőrzéséhez közös erőfeszítések szükségesek - fogalmazott.

Arról is szólt, hogy az egyetem nemcsak hallgatókat visz a városba, de sok fiatalt ott is tart, s azért is tenni kell, hogy ezek a fiatalok jól és otthon érezzék magukat egy egyetem és a város polgáraiként egyaránt.

(MTI)