A bányászatnak a negyedik ipari forradalom, a digitalizáció időszakában is jelentős szerep jut, a magyar gazdaság gyorsuló bővülése pedig hozzájárul a bányászat és a kohászat erősödéséhez - hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter a bányászok Szent Borbála napi országos központi ünnepségén kedden Budapesten.

Palkovics László kiemelte, az e-mobilitásban például már nem az informatikai megoldások kidolgozása jelenti a legnagyobb kihívást, hanem a járművek akkumulátorainak legyártásához szükséges bányászati nyersanyag rendelkezésre állása. "Éppen ezért a hagyományaira büszke, értékelvű szakmai közösség tudására, tapasztalatára ma is szükség van" - fogalmazott.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

A bányavállalkozások magyarországi beruházásainak értéke idén eléri az 55 milliárd forintot, a központi költségvetés pedig 13 milliárd forinttal gyarapodott 2018-ban a koncessziós díjak befizetésével - ismertette.

Palkovics László bejelentette azt is, az ITM öt területre adott a közelmúltban jogosultságot szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére: az O&GD Central Kft. Békéscsaba, Körösladány és Tiszafüred, a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. pedig a Dráva és a Szegedi-medence délkeleti területére nyert koncessziós jogosultságot.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

A miniszter arról is beszámolt, hogy a kormány idén nyáron fogadta el az Energetikai ásványvagyon-hasznosítási készletgazdálkodási cselekvési tervet és az ahhoz kapcsolódó intézkedéseket. A tervek megvalósításával Magyarország megfelelő módon tudja majd kezelni a 21. század bányászati, földtudományi, környezeti és gazdasági kihívásait szavai szerint.  Palkovics László hangsúlyozta, a magyar ásványvagyonon alapuló gazdasági, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység növelése, feltételeinek javítása érdekében meg kell majd vizsgálni például a bányavállalkozók közterheinek mérséklését, a bányajáradék számításának egyszerűsítését és a geometrikus beruházások kezdeti magas földtani kockázatának pénzügyi kezelési lehetőségeit.

A rendezvény végén Palkovics László adta át a Szent Borbála érmeket (18 díjazottnak), a Miniszteri elismerő okleveleket (13 díjazottnak) és a Magyar Bányászatért szakmai elismeréseket.  Az ünnepségen ketten, Cseh Zoltán a hazai kőbányászat sikeres működtetése, fejlesztése kapcsán végzett kiemelkedő szakmai életútja, Kovács Ferenc az egyetemi szintű bányamérnök képzésben és annak irányításában, fejlesztésében, valamint a bányászati és bányabiztonsági kutatásokban végzett több évtizedes szakmai életútja elismeréseként pedig "A Magyar Bányászatért Életmű Díjban" részesült.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

A díjak átadása után a Magyar Bányászati Szövetség ajándékozta meg Palkovics Lászlót egy Szent Borbála szoborral és egy bányász fokossal.

(MTI)