Átadták a Pécsi Tudományegyetem (PTE) műszaki és informatikai karán a Modern városok program (MVP) részeként, több mint egymilliárd forintból létrehozott építész- és gépészműhelycsarnokokat hétfőn Pécsen.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a két, több mint egymilliárd forintból létrehozott, összességében csaknem 1500 négyzetméteres acélszerkezetű csarnok átadásán hangsúlyozta: a kormány azért döntött 2015-ben a beruházás támogatása mellett, mert a magas színvonalú felsőoktatási környezet rendelkezésre állt a műszaki és gépész képesítések fejlesztéséhez.

Hozzátette, a kormány ennek bővítését kívánta segíteni, az ország ipari fejlődését ily módon is támogatni kívánta.

Hangsúlyozta: a kabinet mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a képzések támogatása folytatódhasson.

Miseta Attila, a PTE rektora úgy fogalmazott, a Modern városok program keretében megvalósuló beruházásokkal komoly fejlődést érhet el az intézmény, ezért köszönet illeti a kormányzatot, s mindazokat, akik segítették, segítik a fejlesztéseket.

Közölte, korunkban gyors a technológiai fejlődés, ezért ma Magyarországon mind infrastrukturális, mind "hozzáállásbeli előrelépésekre" szükség van.

Fotó: Iró Zoltán

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere azt emelte ki, hogy a Modern városok program fejlesztései a városban nemcsak a gazdaságot, de a "tudást, a képzéseket is segítik". Közölte, a megyeszékhelyen korábban a műszaki és gépész képzések fejlesztésre szorultak, de a kormány támogatásával minőségi változás történt e területen.

Medvegy Gabriella dékán beszámolt arról, hogy a műszaki és informatikai kar jelenleg 2500 hallgatót képez, ötödük külföldi.

Az egyetem írásos összegzése szerint a létesítményekben egyrészt ipari gyártást is modellező mérnöki mikrocampus, másrészt a kísérletező, nagy teret igénylő, kifejezetten a közösségi oktatást kívánó szakok, szakcsoportok működnek.

Kitértek arra, hogy az utóbbi években a karon jelentősen nőtt a nemzetközi hallgatói létszám, emellett a fejlesztést a nemzetközi trendek is inspirálták.

Az MVP keretében a Pécsi Tudományegyetemet csaknem 25 milliárd forinttal támogatja a kormányzat az intézmény versenyképességének erősítése, az oktatási és szolgáltatási portfolió fejlesztése, a külföldi hallgatói létszám jelentős növelése és az ehhez szükséges infrastrukturális feltételek biztosítása érdekében.

A 25 milliárdos támogatási összeg több mint felét a pécsi orvoskar új oktatási épületének létrehozására és a gyakorlati orvosképzésben részt vevő klinikai központ több épületének korszerűsítésére költik. A fejlesztések érintik az egészségtudományi kar fenntartásába kerülő volt Csorba Győző Könyvtár épületét, valamint a Szepesi utcai és a Vörösmarty utcai campust, a PTE Balassa János és Damjanich kollégiumát, továbbá több más kart is.

(MTI)