Állami kitüntetéseket adott át az augusztus 20-i, nemzeti ünnep alkalmából Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Fónagy János nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár kedden, Budapesten, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Dísztermében.

„Minden nemzeti ünnep, amely ráirányítja a figyelmet magyarságunkra, az ehhez kapcsolódó értékek fontosságára, kiemelt jelentőséggel bír. Az elmúlt néhány év újabb kihívásokkal szembesítette az országot, olyan erőkkel kerültünk szembe, amelyeknek a nemzet, a nemzethez tartozás kevesebbet jelent, mint a magyaroknak. Éppen ezért az alkotó ember az egyik legértékesebb nemzeti kincsünkké vált. Mindazokat, akiknek mérnöki, műszaki és szellemi alkotásait, technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményeit állami kitüntetéssel elismerjük, nem csak e díj birtokosaiként kell emlegetnünk. Ők hazánk versenyképességének, gazdasági növekedésének hajtóerői, az innováció személyes képviselői, azok a tehetségeink, kiválóságaink – mondhatnám értékalkotóink –, akik megmutatják Magyarország tudását, erejét és jövőjét” – fogalmazott ünnepi beszédében Palkovics László.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Hozzátette, a kormányzat is kellően ambiciózus célt fogalmazott meg az ország számára: a kutatás-fejlesztési ráfordításokat a GDP 1,8%-ára szeretné emelni és mellé olyan környezetet teremteni, ahol a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó, valamint az innovatív ötleteket megvalósító vállalkozások, vállalatok és közszféra-szervezetek egyaránt fejlődni és növekedni képesek, megfelelve a társadalom és a gazdaság által támasztott elvárásoknak. – „Célunk, hogy legyenek a következő generációnak az országunkat előbbre vivő, a közös jövőnket alakító álmai, elképzelései, motivációi” – mondta a miniszter.

Fónagy János kiemelte, „az államalapítás azt is jelentette a magyarság számára, hogy csakis a jól elvégzett munka segítheti egy nemzet fennmaradását: Magyarországra ez abszolút igaz, hiszen a történelem során számtalanszor újra kellett építeni hazánkat. Akik pedig ezt a munkát eredményesen és jól végezték és végzik, azok megérdemlik, hogy kitüntetésben részesüljenek”.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozat kitüntetést Sárosi Bálint Széchenyi-díjas népzenekutató, a zenetudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének nyugalmazott osztályvezetője vehette át.

Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozat elismerésben Ormos Pál Széchenyi-díjas biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának kutatóprofesszora, korábbi főigazgatója, egyetemi tanár részesült.

Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést Balogh Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgató-helyettes; Kiss Keve Tihamér, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet Hidro- és Növényökológiai Osztályának professor emeritusa; Sarkadi László Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének tudományos tanácsadója; Szirányi Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének kutatólabor-vezetője, illetve Vad János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara Áramlástan Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára vehettek át.

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben Dibusz József, az MVM GTER Gázturbinás Erőmű Zrt. nyugalmazott termelési igazgatója; Fazekas Lajos Róbert, a Debreceni Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója; Horváth Csaba, a Nyomda- és Papíripari Szövetség elnöke; Huray Gábor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke; Molnár János, a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. vezérigazgatója, valamint Rusa Attila, a Szolnok és Vidéke Ipartestület ügyvezető igazgatója részesültek.

Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Kosztolányi Tamás, a Novofer Alapítvány titkára; Piros Olga, a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Földtani és Geofizikai Szakkönyvtári Osztályának vezetője; Püspöki Zoltán László, a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat földtudományi szakreferense; Szörényi Péter, a volt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közszolgáltatás Stratégiai Osztályának nyugalmazott osztályvezetője és Tóth Pál, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Műszaki Főosztályának vezetője.

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat elismerésében Borsodiné Miskó Mária, az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. Déli Gázüzemének vezetője és Rácz György Tamásné, a Magyar Posta Zrt. Kelet-magyarországi Területi Igazgatóságának területi igazgatója részesültek.

A Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést pedig Béli János, a MÁV Központi Felépítményvizsgáló Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Lilik Gábor, a Magyar Posta Zrt. Országos Logisztikai Központjának vezetője vehették át.

(ITM)