- Az Eötvös Loránd Tudományegyetem komoly versenytárs lett a gazdálkodástudományi képzésben - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet (ELTE GTI) új, hat évre bérbe vett Rákóczi úti épületének átadásán, kedden Budapesten.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a tárca a versenyképes egyetemekre szeretné építeni a jövő gazdasági stratégiáját, ez a folyamat megkezdődött és ebben az ELTÉ-re fokozottan számítanak.

Palkovics László kiemelte: Magyarország a mérsékelt innovátorok közé tartozik, de ezen változtatni szeretnének, és bár a kormány főleg a finanszírozás és a jogszabályi környezet átalakításával tudja ezt a folyamatot segíteni, a magyar gazdasági környezet sajátossága miatt az egyetemeknek is fontos szerepük van ebben. Az ELTE pedig jelentős szerepet tud ebben képviselni, a GTI képzésével és kapcsolataival hatékonyan tud bekapcsolódni az innovációs folyamatokba, komoly versenytárs lett a gazdálkodástudományi képzésben - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Iró Zoltán

Szólt arról is, hogy az ELTE gazdasági képzései nagyon sokat fejlődtek az elmúlt években, a GTI egyre fontosabb szerepet játszik az egyetem portfóliójában, a hallgatói létszám pedig rohamosan nő: 2018-ban még hétszáz volt, 2020-ra pedig eléri a háromezret. Az új épület megfelelő környezetet tud biztosítani a gazdaságtudományi képzésnek - tette hozzá.

Palkovics László kiemelte: a kormány alapvetően zöld, high-tech, magyar gazdaságot szeretne, a jól képzett mérnökök, informatikusok mellett nagy szüksége van a gazdasághoz megfelelő szinten értő szakemberekre is, amiben nagy szerepe lehet az ELTE-nek.

Borhy László, az ELTE rektora átadóbeszédében azt mondta: az egyetem célja, hogy a lehető legszélesebb palettán, legmagasabb színvonalon nyújtson minőségi tudást a hallgatóknak, és mindezt igényes környezetben tegye. A szép, korszerű új épület hozzájárul a hallgatók elégedettségéhez - tette hozzá.

Scheuer Gyula, az egyetem kancellárja azt emelte ki, hogy ma az ELTE a társadalmi és piaci elvárások szempontjából nyitottabb, az innovációhoz kapcsolódó, bizonyos szempontból stabilabb intézménnyé vált, a GTI kollektívája pedig jelentősen hozzájárult a hatékonyabb működéséhez. Felépítették az ország egyik legjobb képzését, amely támaszkodik az intézmény hagyományaira, de gazdagítja is - jegyezte meg.

Ormos Mihály, az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet igazgatója elmondta. Éppen száz éve alakult meg hazánk első közgazdaságtudományi kara az ELTE jogelődjén, de később elkerült onnan. Az egyetem szenátusa 2017-ben döntött a GTI létrehozásáról, így a képzés "hazaérkezett" - fogalmazott.

Kép letöltéseFotó: Iró Zoltán

Közölte: működésük harmadik évében a hallgatói létszám alapján országosan a harmadikok, a felvételi átlagpontszám szerint másodikak, a mesterszakok tekintetében pedig a legjobbak a területen versengő majdnem harminc felsőoktatási intézmény között. Belátható közelségbe került a doktori iskola indítása is - jelezte. Az új épület mérföldkő az intézet életében, lehetővé teszi, hogy tovább emelkedjen az oktatás színvonala - jegyezte meg.

Az egyetem helyszínen kiosztott tájékoztatója szerint az intézet irodái korábban egy irodaházban kaptak átmeneti otthont, az előadásokat, szemináriumokat pedig a bölcsészkartól bérelt termekben tartották. Az egyetem vezetősége úgy döntött, hogy a GTI számára felújítja a Trefort-kert jelenleg használaton kívüli E épületét. Ennek elkészültéig, átmeneti megoldásként pedig felújítják a Rákóczi út 7. szám alatti, neogótikus stílusban épült egykori lakóházat, később üzleti célokat szolgáló palotát. Helyreállították a négyemeletes épület homlokzatát, átalakították a belső tereket: tíz tantermet alakítottak ki - ebből kettő több mint száz ember befogadására alkalmas -, a földszinten pedig a tanulmányi hivatal és a hallgatói érdekképviseleti irodák kaptak helyet. A mintegy 250 millió forintos átalakítás teljes költségét a GTI állta, és az intézet maga viseli a hat évre megkötött bérleti szerződés terheit is. A GTI a 2019-2020-as tanév tavaszi félévét már az új épületben kezdi meg.

(MTI)