Az önvezető járművek magyarországi kutatása és fejlesztése az amerikaival egyenértékű - fogalmazott Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője az MTI-nek San Franciscóból telefonon adott interjújában.

A miniszter szerdán érkezett ötnapos látogatásra az Egyesült Államokba, azzal a céllal, hogy elmélyítse a kétoldalú tudományos kapcsolatokat és népszerűsítse a magyar innovációt. Elsőként csütörtökön a kaliforniai Szilícium-völgyet kereste fel, ahol magyar és amerikai tudósokkal találkozott, valamint előadást tartott a tekintélyes Berkeley egyetemén és látogatást tett két kutatólaboratóriumban is.

"A fizika történelmével találkoztam, megható volt szembesülni azzal, ami az elmúlt 140 esztendőben történt itt" - idézte fel Palkovics László az MTI-nek a Berkeley Egyetem lézergyorsító laboratóriumában csütörtökön tett látogatását. Mint elmondta: a laboratóriumban - angol nevének rövidítése: BELLA - 13 Nobel-díjas fizikus dolgozott, és itt készítették el az első lézergyorsítót. "Ez azért érdekes, mert éppen most fejeződik be a szegedi lézerkutató intézet építése, üzembe helyezése - fűzte hozzá a miniszter.

A BELLA-labor egyik munkatársa magyar: Tóth Csaba a lézerfizika és kvantumelektronika szakértője, akivel Palkovics László találkozott is. A tárcavezető még hat másik magyar tudóssal folytatott eszmecserét. Valamennyien tagjai az Egyesült Államok Szilícium-völgyi Innovációs és Tudományos Társaságának, amelyet a San Francisco térségében tevékenykedő magyar tudósok, mérnökök, orvosok és innovációs szakemberek hoztak létre 2018 júniusában.

Palkovics László az MTI-nek elmondta: a társaság küldetése a magyar tudósok kapcsolattartásának elősegítése, közös projektek megkönnyítése, a magyarországi és amerikai tudományos műhelyek közötti kapcsolatok fejlesztése. A miniszter kivált fontosnak mondta a találkozást a társaság szakembereivel, mert - mint hangsúlyozta - sokat tesznek a magyarországi kutatókért. "Magyar kutatókat hívnak ide, Kaliforniába, hogy megismerkedjenek a startup-kultúrával és azzal, hogyan működnek ezek a rendszerek" - fogalmazott a tárcavezető.

Palkovics László csütörtökön előadást tartott a Berkeley Egyetemen, ahol - az egyetem meghívására - részt vett a magyarországi önvezető autók gyártásáról és teszteléséről rendezett szimpóziumon. "A zalaegerszegi tesztpályával a világon egyedülálló, a jövő közlekedését és technológiáját alapjaiban meghatározó infrastruktúra épül Magyarországon" - hangsúlyozta a  hallgatóság - szakemberek, egyetemi oktatók és hallgatók - előtt. Az előadás után az MTI-nek így fogalmazott: "be tudtuk mutatni, hogy az önjáró járműrendszerek kutatása és fejlesztése Magyarországon az amerikaiéval egyenértékű".

A Berkeleyn elmondott beszédében a miniszter többek között kitért arra is, hogy Magyarországon 1700 amerikai vállalat működik, több mint százezer embernek adva munkát. "Az amerikai közvetlen beruházások összértéke a tíz évvel korábbihoz képest másfélszeresére nőtt, csaknem 3000 millió dollár értékű" - emelte ki.

Pénteken Palkovics László jelentlétében a Kalifornia Egyetem Irvine-ban lévő kutatóközpontjában együttműködési megállapodást írnak alá a szegedi, az Irvine-i és egy párizsi egyetem között. A közös kutatások arra irányulnak, hogyan lehet az atomerőmű kiégett fűtőelemeit gyorsan lebontani. A kutatásban a szegedi ELI Alps lézerlaboratórium vesz részt.

Los Angelesből Palkovics László Bostonba utazik, ahol szintén egyetemi kutatókkal, tudósklubok képviselőivel, üzletemberekkel találkozik.

(MTI)