Gazdasági és környezeti szempontból egyaránt fenntartható, biztonságos környezet támogatja a gyermekvállalást Magyarországon.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a fenntarthatóság gazdasági elemei közül kiemelte, hogy a költségvetés és az államháztartás hiánya egyaránt alacsony, a növekedés évek óta európai összehasonlításban is kiemelkedő.

A környezeti fenntarthatóság nem kevésbé összetett rendszer, beletartozik többek között a hulladékmenedzsment átalakítása, a széntechnológiák kivezetése, és az is, hogy 2030-ra az elektromos energia termelése több mint 90 százalékban szén-dioxid-mentessé válik Magyarországon - tette hozzá.

A tárcavezető az ENSZ adataira hivatkozva hangsúlyozta, hogy európai összehasonlításban alacsony, 6 százalék körüli a külföldön dolgozók aránya a Magyarországon születettek között, miközben Ausztria esetében a mutató 6,7 százalék, Kelet-Európában pedig akár a 40 százalékot is eléri.

Fotó: Iró Zoltán

Véleménye szerint a családtámogatásoknak is köszönhető, hogy a népességmozgás iránya megfordult, és Németországból ma már többen jönnek vissza, mint amennyien kimennek. Előbbiek - mint fogalmazott - szaktudással és tapasztalattal térnek haza, a beruházásokban egyre jelentősebb a magas színvonalú technológiák aránya, és becslések szerint európai szinten az egyik legmagasabb, 80 százalék körüli a hightech hozzáadott értéke a belföldi gyártáson belül.

A technológiai fejlődés jelentős részben külföldi vállalatok beruházásaihoz köthető, de végső soron a magyar iskolákban és egyetemeken végzettek munkájának köszönhető - mondta Palkovics László.     A miniszter közölte, hogy a kormány tovább akarja erősíteni a magyar innovációs környezetet. Ehhez kapcsolódik többek között, hogy jövőre 25 százalékkal nő a kutatási és fejlesztési tevékenységek állami támogatása, és országszere nyolc Science Park létesül, hogy innovatív környezet álljon készen az egyetemek, kutatóhelyek, üzemek és vállalkozások együttműködéséhez - tette hozzá a tárcavezető.

(MTI)