Digitális közösségi alkotóműhelyt adtak át a Miskolci Szakképzési Centrumban csütörtökön, ahol egyúttal letették a "21. századi szakképző iskolák" országos fejlesztési program keretében megújuló informatikai technikum alapkövét is.

Az eseményen Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter azt mondta: Miskolcon egy elkészült és egy most induló szakképzési infrastruktúra-fejlesztés szolgálja a fiatalok gyakorlatorientált felkészítését, a szakképzési centrumban 21. századi multifunkcionális tér, digitális közösségi alkotóműhely jött létre, amelyet a digitális világ legkorszerűbb eszközeivel szereltek fel.

A tárca vezető kitért arra, hogy a minisztérium által tavaly meghirdetett 21. századi iskolafejlesztési program keretében három helyszínen, köztük Miskolcon indul pilot program, amelynek célja a minőségi, modern szakképző környezet megteremtése, a szakképzés vonzerejének növelése, ezzel is biztosítva  a gazdaság számára a szükséges, képzett munkaerőt.

Miskolcon négy tagintézményben összesen 6,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/ITM

Palkovics László elmondta: a felsőoktatásért is felelős innovációs tárca arra törekszik, hogy a szakképzést a mérnökképzés előszobájává fejlesztve támogassa a fiatalok pályaválasztását, a képzett szakemberekre azért van szükség, mert a jól végzett szakmunka nemcsak a családnak jelent biztos jövőt, de hozzájárul a gazdaság fenntartható növekedéséhez, Magyarország sikeréhez is.

"Célunk, hogy minden magyar fiatal olyan készségekkel, kompetenciákkal felvértezve kerüljön ki az iskolarendszerből, amelyek segítségével megállják helyüket a negyedik ipari forradalomban átalakuló munkakörökben is, ezért dolgoztuk ki a szakképzés 4.0 stratégiát, amely a szakképzés és felnőttképzés rendszerszintű megújításának és továbbfejlesztésének alapelveit, fő irányait rögzíti."

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azon dolgozik, hogy a hazai szakképzés és a felsőoktatás megfelelő válaszokat adjon a kor világméretű kihívásaira - szögezte le.

Miskolcról szólva úgy fogalmazott: a borsodi megyeszékhely minden szükséges adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy az országhatáron is túlmutató jelentőségű gazdasági, ipari, innovációs, oktatási, tudományos és kulturális központtá váljon.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/ITM

Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője azt emelte ki, hogy "Miskolcon visszavonhatatlanul elkezdődött a 21. század", elkészült az ország egyik legjobban felszerelt digitális közösségi alkotóműhelye, amely kaput nyit a mai kor technikáját alkotó módon használó miskolci fiatalok tehetsége előtt.

"Tudatosan készülünk arra, hogy a fiatalok kreatív tudására és széles körű információtechnológiai ismereteire támaszkodva új dimenzióba helyezzük a város fejlődését, erősítsük azt a gazdaságfejlesztési irányt, ami a város hosszú távú jövőjét meghatározza" - mondta, hozzátéve: a városok, régiók között ma nagy a verseny, nem csak a befektetőkért, hanem a jól képzett munkaerőért is.

(MTI)