A múlt héten bejelentett, 80 milliárd forintos keretösszegű munkahelyteremtő bértámogatási program egyre népszerűbb, rövid idő alatt már több mint 3000 munkavállaló után igényelték a cégek - közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.

Palkovics László két zalai cég bértámogatást biztosító okiratának átadása kapcsán beszélt arról, hogy az új munkahelyek teremtésére szánt 80 milliárdból mintegy 70 ezer ember munkába állását segíthetik. Ebben a programban a cégeknek legalább 9 hónapos foglalkoztatást kell vállalniuk úgy, hogy ebből 6 hónapra az állam biztosítja a bértámogatást.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a múlt évben európai szinten a legnagyobb, 5 százalékos gazdasági növekedést ért el Magyarország, a munkanélküliség pedig 3,5 százalékra csökkent. A koronavírus-járvány azonban az egészségre, a társadalomra és a gazdaságra egyaránt negatív következményekkel járt, de a kormány sikeres védekezést folytatott az időben meghozott döntéseivel.

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként vezették be a munkahelyvédelmi bértámogatást, hogy a munkaadók csökkentett munkaidőben meg tudják tartani a munkavállalóikat, a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalkozásoknak pedig 40 százalékos bértámogatást biztosítanak. Mostanáig már több mint 130 ezer dolgozó után igényelték munkáltatóik a "kurzarbeit" támogatási lehetőséget, illetve 13 ezer kutató után a bértámogatást - jelezte Palkovics László.

Hozzátette, hogy a további támogatások közé tartozik a vállalati struktúrák fejlesztését célzó program, valamint az informatikai képzés is, amire a múlt heti határidőig 62 ezren jelentkeztek. Mostanáig mintegy 1,1 millió ember részesül az államtól valamilyen támogatási formában, beleértve a munkahelyek megtartását, létrehozását szolgáló programokat és a munkanélkülivé váltak segélyezését is.

A magyar gazdaság általános megítélése alapvetően pozitív, az IMF szerint az Európai Unióban a válságnak legkevésbé kitett ország - emelte ki Palkovics László.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos azt emelte ki, hogy a kormány időben megtett lépéseinek köszönhető, hogy más országokkal ellentétben nem állt le a teljes gazdaság. Reményét fejezte ki, hogy a gazdasági fejlődés még idén is a pozitív tartományban tud maradni.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere elmondta: a város további előrelépését segítheti a Flex helyi üzemének szintén pénteken bejelentett beruházása. A cég félmilliárd forintos eszközfejlesztéséhez közel 300 millió forintos támogatást biztosít az állam.

Palkovics Lászlótól a szerszámfejlesztésekkel és -gyártással foglalkozó Mould-Tech Kft., illetve a munkaerő-kölcsönző WHC Kft. ügyvezetői vették át a munkahelyek megőrzését biztosító támogatói okiratot. Az ITM közlése szerint az előbbi 20 dolgozóra 14,5 millió forintot kapott, az utóbbi 109 dolgozóra 16 millió forint támogatási összeget nyert.

 

(MTI)