Azokat lehet támogatni, akik akarják, hogy támogassák őket, a vajdasági vállalkozók pedig ilyenek, ezért is sikeres a vajdasági gazdaságfejlesztési program, amely a következő években is folytatódik.

Pénteken a Vajdaságban három olyan üzemrészleget adtak át, amely a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának a keretében jött lére vagy bővült ki. A három beruházás összértéke meghaladja az 1,7 milliárd forintot, az összes költség több mint egyharmadát tette ki a magyar kormányzati támogatás.

A magyar kormány gazdaságfejlesztési programja 75 milliárd forint értékű beruházás megvalósítását tette lehetővé a Vajdaságban. A program egész Szerbia gazdaságának fejlődését szolgálja azzal, hogy segíti a munkahelyteremtést és a gazdaság élénkítését - emelte ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Az elmúlt három évben több mint tízezer pályázaton keresztül 38 milliárd forint került a vajdasági vállalkozókhoz és munkavállalókhoz, és 1300 új munkahely jött létre.  Az információs technológia az a terület, amelynek a műveléséhez nem kell külföldre vándorolni, így ha megfelelő körülményeket teremtünk a fiataloknak, akkor nem fogják elhagyni a szülőföldjüket - szögezte le Palkovics László.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a szabadkai eseményen megköszönte a magyar kormánynak, hogy az elmúlt három évben nemcsak erkölcsileg, hanem gazdaságilag is támogatta a vajdasági magyarságot. "Ez a folyamat nem fejeződött be, az elkövetkező három évben is folytatódik, durván a duplájában gondolkodhatunk annak, mint amit az elmúlt három évben megvalósítottunk" - húzta alá. Mint mondta: ilyen lehetősége a vajdasági magyarságnak még nem volt, több mint száz év után abban a helyzetben van ez a közösség,  hogy magyarnak lenni nem hátrány, hanem előny.

A magyar kormány és a Vajdasági Magyar Szövetség közös vajdasági gazdaságfejlesztési programjának első, 2016-2018-as szakaszára Budapest kezdetben 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget. A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, valamint a folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakasza az idén indult.

(MTI)