Az idén első alkalommal a zalaegerszegi tesztpálya ad otthont a mérnökhallgatók autóipari konstruktőri versenye magyarországi rendezvényének, a Formula Student Eastnek július 18-22. között - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A rendezvény fővédnöke az ITM. Csütörtöki Tamás, a Járműmérnökök Egyesületének ügyvezetője és a Formula Student East vezető rendezvényszervezője elmondta, hogy idén rendezik meg harmadik alkalommal a Formula Student East versenyt, ami a Formula Student mozgalom kelet-európai "bástyája". Arra törekszenek, hogy az induló csapatok 50 százalékát közép-európai indulók adják. Az idei eseményre 19 országból érkezik 1800 résztvevő, 60 csapatban, köztük négy csapat képviseli Magyarországot.

Csütörtöki Tamás az MTI-nek elmondta, hogy a mérnökhallgatók autóipari konstruktőri versenyén három kategóriában  hirdetnek győztest. A 60 csapatból 30 belsőégésű motorral hajtottat, 20 elektromos meghajtású járművet, 10 - köztük a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)  egyik csapata - pedig önvezető járművet fejlesztett.

A verseny alatt a látogatók, például a pályaválasztás előtt álló fiatalok is beléphetnek a box utcába, ott megtekinthetik a járműveket és megismerkedhetnek a csapatokkal.

Emlékeztetett, hogy a Formula Student mozgalom magyarországi versenye 2010-ben indult Formula Student Hungary elnevezéssel, ebből jött létre 2016-ban az East.

(MTI)