Jól halad a januárban meghirdetett klíma- és természetvédelmi akcióterv végrehajtása, a kormány kiemelt feladatként kezeli a hulladékképződés és az illegális lerakás visszaszorítását - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Tisztítsuk meg az országot! programról, az illegális hulladék felszámolásáról tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Csömör határában.

A miniszter az intézkedések között felsorolta, hogy a parlament elfogadta az egyszerhasználatos műanyagok betiltását, a zöldbusz-programban az elektromos buszok beszerzését 2030-ig 36 milliárd forinttal támogatja a kormány, elindult a fásítási program, telepítik a napelemeket, és folyamatos az illegálisan lerakott hulladékok felszámolása.

Palkovics László elmondta, a Tisztítsuk meg az országot! program első szakaszában az elmúlt két hónapban partnerek segítségével beazonosították az illegális hulladéklerakás helyszíneit, mennyiségét. A lezárult tesztidőszakban a Magyar Közút, a MÁV és az állami erdészetek, nemzeti parkok az általuk feltérképezett mintegy 1200 helyszínen több mint 70 ezer köbméter hulladékot találtak - tette hozzá.

Fotó: Iró Zoltán

A miniszter elmondta, a Tisztítsuk meg az országot! program újabb szakaszában a Hulladék Radar applikáción beérkező bejelentések alapján számolják fel az illegálisan lerakott hulladékot.

A kormány kiemelten kezeli azt is, hogy ne keletkezzenek újabb illegális hulladéklerakatok. Egyebek közt segíti a lakosságot, hogy legálisan el tudja vinni valahová a nála keletkező hulladékot, emellett bűncselekménynek minősítenék az illegális hulladéklerakást, amit súlyosan büntetnék.

A miniszter szerint az illegálisan kihelyezett hulladékok felszámolása több éves folyam lesz, erre a célra ebben az évben kormány 13 milliárd forintot biztosított. Rendkívül fontos, hogy a lakosság támogassa az illegális hulladékok felszámolását, és segítse az újratermelődés megakadályozását - tette hozzá.

Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón ismertette, hogy a Tisztítsuk meg az országot! szerdán zárult első szakaszában az elmúlt két hónapban 8500 tonna illegális hulladékot számoltak fel, ezen 1500 munkatárs dolgozott 1300 ráfordított munkaórában. Az országos közúthálózat, a vasúthálózat, a folyók mentén kilométerenként legalább egy nagyobb kiterjedésű illegális hulladéklerakat van, a 22 állami erdőgazdaság területének mindegyikén legalább öt, minden településen legalább 4-7 nagyobb kiterjedésű ilyen lerakat van.

Fotó: Iró Zoltán

Az államtitkár elmondta, a Hulladék Radar alkalmazásban az állampolgárok eddig 3100 bejelentést tettek, a regisztrált felhasználók száma meghaladja a 6800-at, a legtöbb bejelentés az 1-5 köbméternyi lerakatra irányult. A legtöbb bejelentésben, mintegy 500-nál valamilyen gumiabroncs lerakat szerepel, több mint 200 jelzésben roncsautó található. A bejelentések zöme Budapest, és a főváros környékére koncentrálódik.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszámolt arról, hogy országos szinten évente mintegy 10 ezer tonna hulladékot hordanak el a közutak mellöl. A Tisztítsuk meg az országot! program első szakaszában a társaság felmérte a koncentrált mennyiségben jelen lévő illegális hulladékok helyszíneit, ezek felszámolását saját munkatársaikkal - köztük közfoglalkoztatottakkal - végzik.

(MTI)