Európában először Győrben rendezik jövő év november 8-10. között a 16. World Robot Olympiad robotépítő és -programozó verseny világdöntőjét hatvanöt ország csaknem háromezer, 9 és 25 év közötti versenyzőjének részvételével - hangzott el az eseményt bemutató sajtótájékoztatón kedden a győri városházán.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt emelte ki, hogy a magyar exportban az európai uniós országok közül a legmagasabb a high tech hozzáadott érték.

Kijelentette, ez a verseny azért is fontos a diákok számára, hogy tudatosuljon bennük: a robotok egyszer az életünk részeivé válnak. Ugyanakkor a robotok megalkotásánál és használatánál ma már nem műszaki kérdésekkel, hanem olyan pénzügyi, jogi és erkölcsi kérdésekkel "szembesülünk, amikre nem vagyunk teljes mértékben felkészülve" - fűzte hozzá a miniszter, hangsúlyozva, az Innovációs és Technológiai Minisztérium létrehozását éppen a kor hasonló kihívásaira országos szinten adható legmegfelelőbb válaszok megtalálásának igénye indokolta.

Szögi Zoltán, a hazai versenyeket szervező és lebonyolító Edutus Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: a verseny célja, hogy a gyermekeket megismertessék és megszerettessék a robotikához tartozó természettudományos, mérnöki, matematikai és informatikai tantárgyakkal. A verseny tavaly bekerült a kormány által anyagilag támogatott tanulmányi versenyek közé.

A verseny lényege, hogy a csapatok a robotokat Lego elemekből építik meg és programozzák be a négy kategóriának megfelelően. A Regular kategóriában egy előre megadott versenypályán kell végigmenniük a meghatározott feladatot teljesítve a robotoknak. Az Open kategóriában valamilyen társadalmi problémára kell felhívniuk a figyelmet, vagy megoldást találni rá a robottal, ami idén az ételpazarlás volt.

A Football kategóriában a robotok egymás ellen mérkőznek, aki több gólt lő az infra labdával, az nyer. Az ARC - Advanced Robotics Challenge - kategóriában pedig már nem Lego, hanem fémelemekből kell összeállítani a robotot, ami a ráírt program segítségével egymásba illesztve rakja ki egy keretben a Tetris elemeket.

Szögi Zoltán beszélt arról is, hogy Magyarországon  2014-ben 11 csapat részvételével indult a versenysorozat, az idei évi, június 8-án és 9-én Tatabányán rendezett nemzeti döntőn azonban már 135 csapat vett részt.

Borkai Zsolt polgármester és Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora azt hangsúlyozták, hogy a város, az egyetem és a helyi ipar együttműködése, az eddigi tapasztalatok és eredmények is hozzásegítették a döntéshozókat a világverseny győri rendezéséhez. A város a kanadai Montreallal szemben nyerte meg a rendezési jogot.

(MTI)