Magasabb szintre kell emelni a már most is jól működő magyar-német gazdasági, technológiai és innovációs együttműködést - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Berlinben a német szövetségi kormány közlekedési és digitális infrastruktúráért felelős miniszterével, Andreas Scheuerrel folytatott megbeszélése után.

Palkovics László a közmédiának adott nyilatkozatában felidézte, hogy az együttműködés magasabb szintre emeléséről Orbán Viktor kormányfő és Angela Merkel német kancellár állapodott meg tavaly nyáron Berlinben tartott találkozójukon.

A miniszter elmondta: német kollégájával azokat a területeket tekintették át, amelyeken az ipari kapcsolatai és a technológiai, gazdasági és társadalmi kihívások miatt mindkét ország az együttműködés fejlesztését kívánja. Ezek közé tartozik az elektromobilitás és az autonóm, vezető nélküli járműipari technológiák területe, amelyen Magyarország "kifejezetten jól pozícionálta magát".

Hozzátette: tárgyaltak az önvezető autók tesztelésére alkalmas zalaegerszegi járműipari tesztpályáról is, és meghívta Andreas Scheuert a létesítmény meglátogatására, erre márciusban kerülhet sor.

Az együttműködés nemcsak a pálya és a jármű kapcsolata köré szerveződik, hiszen az önvezető autók kommunikálnak egymással - húzta alá Palkovics László. Kifejtette: a német miniszterrel tárgyaltak az ötödik generációs mobil távközlési hálózat (5G) és a digitális megoldások területéről is, és érintették a közlekedéssel kapcsolatos energetikai megoldások, köztük az útba beépíthető induktív töltési technológia ügyét is.

Kiemelt kérdés volt az innováció is - ismertette Palkovics László, aláhúzva, hogy a magyar és a német kutatóintézetek, egyetemek közötti kapcsolatok száma ugyan magas, de a kapcsolatok intenzitása elmarad a vállalatok közötti együttműködés intenzitásától, és ezen mindkét fél változtatni kíván.

Tárgyaltak a következő, 2021-27-es európai uniós költségvetési keretről is, amelynek "egyik nyertese mindenképpen az innováció és a kutatás lesz, és szeretnénk azt, ha a magyar és a német egyetemek együtt lényegesen jobban tudnának szerepelni", mint a végéhez közeledő jelenlegi hétéves költségvetési időszakban - mondta a miniszter.

(MTI)