A foglalkoztatás bővülése és az építőipar erősödése is jelzi, hogy a koronavírus-járvány első hullámában jelentkező akadályokat Magyarország "jól vette" - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára az IDEA nemzetközi építőmérnök online konferencián csütörtökön Budapesten.
Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár hozzátette, a foglalkoztatottak száma idén először augusztusban haladta meg a 4,5 milliót, a munkanélküliségi ráta pedig 3,9 százalékos volt, ami az uniós 7,3 százalékos átlagnak csaknem a fele.
Közölte, már az építőiparban is elindult a javulás, míg májusban még 20,4 százalékos visszaesést mértek az előző hónaphoz képest, az ágazat termelése júniusban 6 százalékkal, júliusban pedig 3,5 százalékkal javult az előző hónaphoz viszonyítva.
Boros Anita kiemelte, a járvány magyarországi megjelenésekor a kormány gyors intézkedéseket hozott az emberéletek megóvása és a magyar gazdaság segítése érdekében. Utóbbinak egyik eszköze volt a Gazdaságvédelmi akcióterv, amelyben már 6000 milliárd forintot fordítottak a gazdaság megvédésére. Az akcióterv részeként munkahelymegőrzési, képzési és munkahelyteremtési támogatásokat vezettek be, az intézkedések a munkaerő megtartását és új munkahelyek kialakítását szolgálták. Példaként a munkahelyvédelmi bértámogatást, a kutatás-fejlesztésben dolgozók bértámogatását és a munkahelyteremtő bértámogatást említette. Közölte, mindhárom pályázati konstrukció augusztus 31-én lezárult, a kérelmek feldolgozása befejeződött.
Boros Anita jelezte, a munkahelyteremtő bértámogatásra több mint 36 000 vállalkozás nyújtott be kérelmet, a létrehozandó új munkahelyek száma meghaladta a 48 ezret, a teljes támogatási igény pedig az 57 milliárd forintot. Ebben a kategóriában a támogatott munkavállalók 12 százaléka (5821 ember) építőipari cégnél dolgozik - tette hozzá.
A munkahelyvédelmi bértámogatásra 14 699 vállalat nyújtott be kérelmet, a teljes támogatási igény megközelítette a 35 milliárd forintot. A programban a vállalkozásoknak három hónapra átlagosan csaknem 2 millió forintot ítéltek oda, egy munkavállalóra havi szinten nettó 55 364 forint jutott. A támogatás segítségével több mint 200 ezer munkahelyet tudtak megvédeni.
A kutatás-fejlesztésben dolgozók bértámogatásánál a teljes támogatási igény meghaladta a 17 milliárd forintot, a vállalkozásoknak három hónapra az átlagos támogatási összeg 13 millió forint, munkavállalónként egy hónapra csaknem nettó 260 000 forint volt.
Kiemelte még, hogy a magyar, high-tech és zöld támogatási forma iránt, amely a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) modern üzleti és termelési kihívásokhoz alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatására szolgál, jelentős volt az érdeklődés, az építőipari cégek részéről is, főként a lakó- és egyéb épület építésével foglalkozó cégek pályáztak. A programra csaknem 5500 támogatási kérelem érkezett be, a támogatási igény meghaladta a 127 milliárd forintot. A pályázat segítségével több mint 130 000 munkahelyet tudtak megvédeni.
A konferenciát az IQ Kecskemét Ipari Kutató Kft., a Magyar Innovatív Építőipari Nyílt Klaszter és a Magyar Mérnöki Kamara szervezte, az eseményt idén rendezték meg 3. alkalommal.
(MTI)