Az egyetemek működése nem azon múlik, hogy karokon szerveződik a munka vagy sem. A nemzetközi gyakorlatban van példa kari struktúrára, de arra is, hogy az oktatás intézeti keretek között folyik - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén. A tárcavezető éves beszámolójában képviselői kérdésekre válaszolva hangsúlyozta, hogy az egyetemekre nem karok halmazaként kell tekinteni.

Palkovics László meghallgatása elején elmondta, hogy a kormány célja, a nemzetközi oktatási és kutatási térben magasan pozícionált, a társadalmi kihívásokra válaszolni képes, hazánk gazdasági sikerességét előmozdító felsőoktatási rendszer működjön, ezért az oktatás területén végrehajtandó intézkedések eredményeképpen reméli, hogy a szervezeti és képzési átalakítások révén az intézmények gyorsabban és hatékonyabban tudnak reagálni a munkaerő-piaci elvárásokra, jelentősen csökken a lemorzsolódás, tehát összességében nő a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya.

A miniszter sikeresnek minősítette a felsőoktatási kancellári rendszert, amely segített rendezni az intézmények gazdasági, pénzügyi működését. A felsőoktatási oktatói utánpótlás, valamint a magasan képzett munkaerő biztosítását szolgálta a 2019/2020-as tanévtől a doktori képzésre évente felvehető  államilag támogatott létszám 1300-ról 2000 főre történő bővítése. 2019. január 1-től a kormány a hallgatói támogatások szociális ösztöndíjrészét 40 százalékkal emelte meg. Ez a lépés a jogosult (államilag támogatott nappali tagozatos) hallgatók 15,51 százalékát érintette. 2020. február 1-től a hallgatói támogatások tanulmányi ösztöndíjrészének 40 százalékos emelése (166 600 Ft/év-re) történik meg, ami a jogosult hallgatók 24,42 százalékát érinti.

A tárcavezető a Corvinus egyetemmel kapcsolatban közölte, jó modellnek tartják az alapítványi fenntartást, amellyel együtt várhatóan a jövőben is mintegy 40 százalék marad az ösztöndíjas hallgatók aránya.  Palkovics László szintén képviselői kérdésekre válaszolva közölte, pozitív hatást várnak attól, hogy a szakképzésben dolgozó pedagógusok a közalkalmazotti státuszból átkerülve munkaerőpiaci feltételrendszer mellett taníthatnak.

Ellenzéki bírálatokra reagálva beszélt arról is, úgy érzik, a külföldön dolgozó magyarok körében elkezdődött egy visszaáramlás, amelynek részeként mérnökök, valamint a vendéglátó- és építőiparban dolgozók kezdtek hazatérni. A miniszter szerint ennek hátterében elsősorban a kormány kedvező családtámogatási rendszere, valamint az alacsony személyi jövedelemadó áll.

Palkovics László - L. Simon László (Fidesz) kérdésére válaszolva - elmondta, vizsgálat zajlik arról, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történtek-e zaklatási esetek az elmúlt időszakban. A miniszter reményét fejezte ki, hogy a korábban az egyetemen megerősített etikai szabályok megakadályozták, hogy olyan incidensek történjenek az intézményben, mint amilyenre a Katona József Színházban fény derült.

(MTI)