Országszerte rendben elindult a diákok testhőmérséklet-ellenőrzése a szakképző iskolákban - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön, amikor digitális testhőmérőkaput adott át a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrumban (BMSZC).

Schanda Tamás hangsúlyozta: a kormány azt vallja, hogy Magyarországnak a járvány közepette is működnie kell; meg kell védeni az emberek egészségét, miközben a munkahelyek védelme érdekében a gazdaság további erősítése is szükséges.

Ezt szolgálják a testhőmérőkapuk is, amelyek a diákok feltorlódásának megakadályozásával védik a tanulók egészségét, illetve lehetővé teszik az oktatás zökkenőmentes megkezdését - tette hozzá a politikus.

Mint elmondta, a kormány a munkahelyek, a családok védelme érdekében döntött úgy, hogy folytatódhasson a tanulás, a munka az oktatási intézményekben. Ezt a szándékot pedig az emberek is megerősítették a nemzeti konzultáció során - jegyezte meg.

Fotó: Véssey Endre

A járvány első hullám alatt bebizonyosodott - folytatta -, hogy Magyarország csodákra, példás összefogásra képes a bajban.

A többi között az üzleti világ szereplői is innovatív ötleteikkel, akár felajánlásokkal komoly segítséget nyújtottak a védekezéshez - fűzte hozzá.

Közlése szerint a minisztériumban is felmérték, hogy pontosan mit kell beszerezni a szakképző centrumok számára az október 1-jétől kötelező testhőmérséklet-vizsgálatokhoz.

Ennek nyomán a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal 5700 pisztolyos lázmérőt és 24 lázmérőkaput biztosít az intézményeknek - mondta Schanda Tamás.

Fotó: Véssey Endre

A görög Alumil társaság által kifejlesztett és gyártott, csütörtökön átadott Smart Gate testhőmérőkapuk a szakképzési centrum és az Alumilt képviselő Tri-Con Zrt. megállapodása alapján működnek a 9 ezer diákot oktató BMSZC 12 iskolájában.

A berendezés percenként 60 ember zökkenőmentes áthaladását teszi lehetővé. Eközben plusz/mínusz 0,2 Celsius-fokos pontossággal méri meg az elhaladók testhőmérsékletét, és jelez, ha lázas diákot talál.

(MTI)