A járványhelyzet ellenére zavartalanul folytatódik, és hamarosan a végső, azaz a harmadik üteméhez érkezik a Zalazone zalaegerszegi járműipari tesztpálya építése - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken, a pályán rendezett nemzetközi online konferencián.

Hozzátette: minden évben május 21-én tartják a pálya napját, napra pontosan egy éve az első ütem átadását jelentették be. A második ütem kivitelezése még tart, miközben a harmadik ütem terveit véglegesítik.

Kisebb módosításokat kellett végrehajtani az ügyfelek igényei és a kutatók visszajelzései alapján - ismertette.

Kitért arra, hogy a mobilitás kihívásokkal néz szembe, az iparban különleges megoldásokat, az egyedi járművek egyedi tesztkörnyezetet igényelnek.

A Magyarországon épülő speciális tesztkörnyezet autonóm járműveknek a világ legmodernebb ilyen jellegű létesítménye - mondta.

A tesztpályát a zalai megyeszékhely melletti 265 hektáros területen építik, alapkövét 2017 májusában tették le, az összesen 45 milliárd forintos beruházás befejezése 2021-ben várható.

Palkovics László a kormányzati intézkedésekről közölte, hogy az április elején elindított gazdaságvédelmi akcióterv a harmadik fázisához érkezett. A kormány 2020 és 2022 között több mint 9 ezer milliárd forintot (nagyjából 28 milliárd euró), a teljes magyar GDP 20 százalékát mozgósítja gazdaságvédelmi célra, ami jelentős.

Az európai példák között említette, hogy Németország 979 milliárd eurót, a német GDP 28,6 százalékát fordítja hasonló célokra, Ausztriában ez az összeg 38 milliárd euró, az osztrák GDP 9,4 százaléka. Magyarországnak fontos üzenetet hordoz a német gazdaságvédelmi csomag, mivel a két ország gazdasága szorosan kapcsolódik egymáshoz.

A magyar gazdaságvédelmi terv öt fő területre koncentrál, a munkahelyek megőrzésére, új munkahelyek teremtésére, a kiemelt ágazatok megerősítésére, a vállalatok támogatására, illetve a családok, nyugdíjasok védelmére - sorolta.

A munkahelyek megőrzésére 400 milliárd forintot fordítanak idén, oktatási programokra 674 milliárd forintot, a hat kiemelt ágazat támogatási programjaira 2564 milliárd forintot, a családok és a nyugdíjasok védelmére pedig 235 milliárd forintot tervez költeni a kormány 2020-2022 között - ismertette.

(MTI)