A fogyasztóvédelmi hatóság a tanítási szünetben az ország minden részében célzottan ellenőrzi azokat a táborokat, ahol a gyermekek az aktív szórakozásukat biztosító eszközöket használhatnak.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálat olyan kalandparkokra, strandokra is kiterjed, ahová nyári táborokat szerveznek. A fokozott ellenőrzéseknek köszönhetően a szabálytalanul, hiányos dokumentációval üzemeltetett eszközök aránya a tavalyi évhez képest csökkent.

A fővárosi és megyei kormányhivatalok eddig több mint 200 gyermektáborban végeztek helyszíni ellenőrzést, amelyek mintegy harmadában volt valamilyen aktív szórakozást biztosító élményeszköz (trambulin, ugrálóvár, vízicsúszda, kalandpálya vagy gokartpálya). A táborokban felállított 280 eszköz alig több mint negyede, 28 százaléka nem felelt meg az előírt üzemeltetési feltételeknek. Az arány kedvezőbb tavalyhoz képest, amikor az ellenőrzött eszközök közel fele, 45 százaléka volt kifogásolható. A korábbi ellenőrzéseknek köszönhetően a táborokat szervezők többsége már tisztában volt az élményeszközök üzemeltetésére előírt jogszabályi kötelezettségekkel.

Az ITM által elrendelt vizsgálat elsősorban az eszközök biztonságosságát igazoló megfelelőségi tanúsítványok meglétére, és arra irányult, hogy feltüntették-e az adott eszközön, hányan használhatják azt egyszerre. Az ellenőrzés kiterjedt az üzemeltetési napló jogszerű vezetésére, a vízicsúszdákat és kalandpályákat kezelő személyzet képesítési igazolásainak meglétére is.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte: „Az ellenőrzéseket követően a hatóság 21 táborban összesen 49 eszköz üzemeltetését tiltotta meg ideiglenesen, elsősorban a megfelelőséget igazoló dokumentumok hiánya miatt. 16 táborban 31 eszköz a hiányosságok pótlása után már újra üzemel.”

Az ellenőrzések a vakáció végéig folytatódnak. Az ITM aktív fogyasztóvédelmi jelenléttel és rendszeres ellenőrzésekkel járul hozzá ahhoz, hogy a gyermekek gondtalanul nyaralhassanak, és szüleik a nyári táborokban is biztonságban tudhassák őket.

(ITM)