A legkorszerűbb technológiával megépült szupergyors internetet adtak át 2019. március 12-én, Igaron. Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár elmondta: „a beruházások a sárbogárdi járásban 227 millió forintból valósultak meg. Ahogy az igari példa mutatja, a SZIP fejlesztések kivitelezésében magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások is részt vesznek.

Ma már a település méretétől és elhelyezkedésétől függetlenül az elektromos hálózathoz hasonló alapszolgáltatásnak minősül a megfelelő internet-ellátottság. A 2015-ben indult Szupergyors Internet Programban 500 ezer új háztartás számára épült ki a szélessávú internetezés lehetősége 150 milliárd forint hazai és uniós forrásból. A szupergyors internet legalább 30 megabit per szekundumot jelent, de már az első szakaszban elkészült hálózat is több helyen meghaladja ezt a sebességet.

Solymár Károly Balázs kifejtette: „Növekvő igény mutatkozik az egyre gyorsabb otthoni internetre is. Ahogy számos más településen, úgy a Fejér megyei Igaron is a legkorszerűbb optikai hálózat épült ki. A szolgáltatás a Szupergyors Internet Programban minimálisan elvárt 30Mbps sávszélesség többszörösét tudja, ez Igaron akár 500Mbps is lehet.”

Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a jelen és a jövő igényei is igazolni fogják a fejlesztés szükségességét. Rámutatott arra is, hogy a beruházásnak köszönhetően a térség és a régió is fejlettebbé, versenyképesebbé válik.

Tarr János, a kivitelező és több mint 300 településen szolgáltató TARR Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy nagy örömmel tettek eleget a fejlesztési megbízásnak. A kiépített hálózaton keresztül a lakosok egyéni igényeik szerint internetes, televíziós és telefonos szolgáltatásra is előfizethetnek.

A Szupergyors Internet Program januárban indult második fázisa, a SZIP 2.0 elsősorban az optikai hálózatok fejlesztésére fókuszál. A cél, hogy 2025-ig mindenhol legalább 100 megabit per szekundumra nőjön az internet sávszélessége.

(ITM Kommunikáció)