Az ország több pontján szerveztek szerdán Bringás Reggelit, a budapesti Bem rakparti helyszínen Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára emlékeztetett, hogy a kerékpáros közlekedés népszerűsítése és támogatása mellett fontos cél, hogy az elektromos meghajtású gépjárművek támogatása révén a zéró kibocsátású közlekedési eszközöket minél nagyobb számban használják Magyarországon.

Kaderják Péter az MTI-nek elmondta, hogy az államtitkárság kiemelt feladatának tekinti, hogy a hazai közlekedés zöldítését minden lehetséges módon elősegítse. Az éghajlatváltozást okozó és helyi légszennyezések döntő része az egyéni közúti közlekedésből származik, ez adja az üvegházhatású gázok kibocsátásának egyötödét. A kormányzat minden olyan alternatívát támogatni kíván, amely ehhez képest kíméli az erőforrásokat és a klímát, valamint javítja a levegőminőséget.

Hozzátette, hogy a Bringázz a munkába! és a Bringás Reggeli kampányok szintén ennek a célnak a megvalósításához segítenek hozzá, hiszen a kerékpárral közlekedők erőforráskímélő módon járnak munkába. A kormányzat átfogó programmal támogatja többek között az elektromos robogók elterjedését és a városi buszközlekedés zöldítését, hogy a nagyobb magyar településeken a közösségi közlekedésben használt autóbuszok zéró kibocsátással bírjanak.

Fotó: Iró Zoltán

A mostani pandémiás helyzet rávilágít arra, hogy a jövőben jóval racionálisabban kell bánni az erőforrásokkal. A magyar kormányzat célja az, hogy uniós irányelvvel összhangban 2050-re hazánk is klímasemleges országgá váljon. Magyarországon jelenleg 4000 kilométer biciklis közlekedés céljára épült útszakasz van. 2010 óta 1300 kilométer új kerékpáros szakasz épült, a 2014-2020 közötti uniós kohéziós időszakban 200 milliárd forintos támogatást fordítottak erre a célra - tette hozzá Kaderják Péter.

A Magyar Kerékpárosklub önkénteseivel, területi szervezeteivel és partnereivel közösen az egész országban évek óta reggelivel várja a biciklivel közlekedőket általában ősz elején. A Bringázz a munkába! kampány az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos támogatásával, a Magyar Kerékpárosklub szervezésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium hozzájárulásával valósul meg. Az akció célja, hogy minél többen megismerjék a kerékpáros munkába járás előnyeit akár saját kerékpárral, akár MOL Bubi biciklikkel.

(MTI)