Teljessé vált a Nyíregyházát nyugatról elkerülő 338-as főút, amelynek utolsó, csaknem nyolc kilométer hosszú szakaszát szerdán adták át a nyírségi megyeszékhelyen.

Az ünnepségen Kövér László, az Országgyűlés elnöke elmondta, Magyarország úthálózata folyamatosan fejlődik, a stratégiai fontosságú M44-es gyorsforgalmi szerdai átadása után pedig az ország egyik legdinamikusabban fejlődő megyeszékhelyének elkerülő útját is felavathatják.

Fotó: NIF Zrt.

A jelenlegi kormány és a vele szövetséges polgármesterek közös koncepció mentén tervezik és valósítják meg a maguk által jónak ítélt fejlődési irányokat az országban, a városokban és a falvakban - fogalmazott a házelnök. Kitért arra, a magyar gazdaság teljesítőképessége folyamatosan nő, ezáltal több jut nem csak ilyen úthálózatok fejlesztésére, de például iskolákra, óvodákra és orvosi rendelőkre is.

A kormány célja, hogy a magyar emberek és a családok gyarapodjanak - szögezte le Kövér László, megjegyezve, Kovács Ferenc polgármester Nyíregyházából egy "mintaszerűen fejlődő" nagyvárost épít, amit jól jelez a város lakosságszámának emelkedése is.

Itt a példa, hogy átgondolt és ésszerű fejlesztésekkel hogyan lehet egy ekkora várost növekedési pályára állítani - folytatta az Országgyűlés elnöke, aki szerint "jó lenne látnia" a magyar ellenzéknek és az európai bürokratáknak is, hogy a megoldás nem a bevándorláspolitika vagy az illegális bevándorlás támogatása.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, az M3-as autópályától a 38-as főúton át Nyírszőlősig tartó 338-as főút első két, csaknem hétkilométeres szakasza 2015 végén készült el, a 9,2 milliárd forintból megépített, most átadott útszakasszal az elkerülő immár hiánytalanul betöltheti rendeltetését.

A 2016 és 2024 közötti időszakban a magas szolgáltatási színvonalú hazai közúthálózat mintegy ezer kilométernyi új útszakasszal bővül, a cél, hogy Magyarország bármely pontjáról harminc percen belül elérhető legyen egy gyorsforgalmi, négysávos útszakasz, a kiemelt gazdasági térségeket bekössék a gyorsforgalmi utakba, valamint az autópályákat és az autóutakat elvezessék az országhatárokig - jelentette ki az államtitkár.

A nyíregyházi fejlesztésről szólva megjegyezte, a kormány hét újabb elkerülő útszakasz fejlesztését emelte be az Útprogramba. Jászberény, Sajószentpéter és Veszprém esetében a megvalósításról, míg Eger, Győr, Pusztaszabolcs és Szolnok-Szandaszőlős esetében az előkészítésről született döntés - tette hozzá.

Mosóczi László kitért arra, az elmúlt néhány napban Békéscsaba, Kaposvár, Salgótarján és Vác megközelíthetőségét javító útberuházásokat vehettek birtokba a közlekedők, a fejlesztések során 125 kilométernyi négysávos útszakasz épült meg 264 milliárd forintból.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta, a város és a térség szempontjából kiemelkedő útberuházás révén a tranzit- és teherforgalom elkerüli a megyeszékhely belvárosát, és közvetlen kapcsolatot biztosít az M3-as autópályával a város északi agglomerációjában élők számára.

A logisztikai szempontból jó helyen lévő 338-as főút mellett gazdaságfejlesztési övezetet szeretne kialakítani az önkormányzat - tette hozzá a városvezető.

Kovács Péter, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) műszaki igazgatóhelyettese a beruházásról szólva elmondta, az elkerülő új szakasza két ütemben épült meg, az első a Tiszavasváriba vezető 36-os és a Tokajig tartó 38-as főutat köti össze, a második a 38-as főúti csomóponttól a város északnyugati részén fekvő Nyírszőlősig vezet.

A fejlesztés keretében vasúti felüljáró és körforgalmi csomópontok épültek meg, egy szakaszon pedig teherbíróbb, zajtalanabb gumibitumenes aszfaltréteget kapott az útpálya.

(MTI)