Átadták a GYSEV Zrt. kezelésében lévő Fertőszentmiklós és az országhatár közötti felújított vasútvonal tíz kilométert meghaladó szakaszát Fertőszéplak-Fertőd megállóhelyen szerdán.
A vállalat 2015-ben vásárolta meg az osztrák tulajdonostól a vasútvonalat üzemeltető céget, így újulhatott meg 2,7 milliárd forintból a Fertőszentmiklós-Fertőújlak vonal - mondta az átadáson az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
Mosóczi László kiemelte, a beruházás eredményeként a pályasebesség óránként hatvanról száz kilométerre emelhető.
Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány stratégiai célja a közösségi közlekedés versenyképességének növelése az autózással szemben. Ennek elsődleges eszköze a környezetkímélő, biztonságos vasút térnyerésének támogatása.
Mosóczi László beszélt arról, hogy a következő uniós pénzügyi ciklus egyszeri, egyedülálló lehetőséget teremt a magyar vasút helyzetének megszilárdítására, előmozdítására. Az előzetesen becsült nagyságrendek alapján Magyarország számára akár kétezermilliárd forint is rendelkezésre állhat vasúti beruházásokra. Az összeg lekötése érdekében a kormány a nyár végén harminckétmilliárd forintot biztosított húsz vasúti fejlesztés előkészítéséhez, tervezéséhez - emlékeztetett. Az előkészítési projektek mintegy ezermilliárd forint forrásigényű kivitelezési munkák megkezdését alapozhatják meg akár már 2022 elejére.
Mosóczi László elmondta, az Európai hálózatfinanszírozási eszköz forrásaiból Magyarország támogatást nyert a Budapest-Bécs vasúti kapcsolat magyarországi szakasza nemzetközi átjárhatóságának javításához. Az új pénzügyi alap terhére megvalósuló fejlesztés értéke csaknem 19 milliárd forint.
A két szomszédos főváros közötti vasúti közlekedést a Kelenföld-Hegyeshalom vonalon tervezett biztosítóberendezési, központi forgalomirányítási és egyéb rendszerfejlesztésekkel tervezik gyorsítani, így a Bécsbe és Nyugat-Európa felé induló járatok száma nőhet, a menetidő negyedórával csökkenhet.
A tervezéssel megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának kapacitásbővítő korszerűsítése. A szükséges források rendelkezésre állnak, a Soroksár és Kelebia közötti szakasz rekonstrukciója 2025-re elkészülhet.
Az államtitkár rámutatott, fejlesztéssel a menetidő a mostani több mint 8 óra kevesebb mint felére csökken a magyar és szerb főváros között, illetve a Távol-Keletről Nyugat-Európába tartó áruk a görögországi Pireusz kikötőjének érintésével a leggyorsabban Magyarországon keresztül érhetik el úti céljukat.
A tervek szerint 2021 nyarára döntési javaslat készül a Budapest-Varsó nagysebességű vasút beruházás elindításához szükséges tervezés megkezdéséről. A kiválasztott nyomvonal teret nyithat a szintén középtávú fejlesztési elképzelésként létező, Budapestet délről elkerülő V0 vasútvonal számára is.
A készülő megvalósíthatósági tanulmány alapja a közös menetrendi koncepció, a megcélzott menetidők, Budapestről Pozsonyba másfél, Prágába 3 és fél, Varsóba 5 és fél órás eljutási lehetőséget szeretnénk teremteni - ismertette a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.
Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója elmondta, a most átadott, felújított szakasz hozzájárul ahhoz, hogy Bécs elővárosi forgalmához már a magyar oldalról is csatlakozni lehessen.
(MTI)