A magyar kormány célja, hogy Magyarország Európa öt legversenyképesebb és legélhetőbb országa közé kerüljön 2030-ra.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) újonnan kinevezett parlamenti államtitkára elmondta, a magyar GDP-adat európai szinten is kiemelkedően magas növekedést jelez: az idei első fél évben 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, ez az Európai Unióban mért átlagos növekedés közel négyszerese, és a cél az, hogy a magyar növekedés üteme minden évben két százalékponttal haladja meg az uniós átlagot.

Fontos eredmény - mutatott rá -, hogy az idei második negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 18,8 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakának szintjét. Kedvező jel, hogy az állami, az önkormányzati és a magánberuházások egyformán lendületesen emelkednek, és továbbra is dinamikus a magyar vállalkozások beruházási kedve, amivel az uniós tagállamok élvonalában vagyunk. 2010-hez képest 800 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, miközben hét éve folyamatosan emelkednek a bérek - sorolta az államtitkár.

Hozzátette, régiós és uniós szinten is kiemelkedő eredmény, hogy az Európai Uniós források 39 százalékát Magyarország már lehívta. "Egyre nyilvánvalóbbá válik az is, hogy az európai növekedés motorja Közép-Európa, a térség sikere az egész kontinens versenyképességét meghatározó tényező" - hangsúlyozta.

Szerinte Ursula von der Leyen megválasztása és Trócsányi László fontos portfóliója is azt mutatja, hogy a magyar politika az Európai Unióban is sikeres, és követőkre talált.

A V4-es régióban jóval magasabb a GDP bővülésének üteme, mint a nyugat-európai tagországokban. Ezzel megnő a térség gazdaságának szerepe, éppen ezért kulcsfontosságú a közlekedési hálózatok minősége. A cél, hogy 2030-ra az ország bármely pontjáról legalább 30 perc alatt elérhető legyen egy gyorsforgalmi út.

Az 5G-rendszer kiépítéséről azt mondta, Magyarország jelenleg a letöltési sebességben a nyolcadik helyen áll a világranglistán. Világos, hogy a további technológiai fejlődésre az ipari változások miatt is nagy szükség van, ezért hamarosan elkészül és a kormány elé kerül az 5G-stratégia.

Új pozíciójáról megjegyezte, az ITM a magyar gazdaságtörténet legerősebb minisztériuma, számos szakterületet felügyel, ezek tevékenységének összehangolása összetett feladat. "Az ITM feladatai a közös jövőnkről szólnak, hiszen mi, magyarok a jövő nyertesei szeretnénk lenni. Ezen kell dolgoznom nekem is" - fűzte hozzá.

Megemlítette, a gazdaságvédelmi akcióterv egyik fontos pontja volt az is, hogy a jövő évtől 32 milliárd forinttal több jut kutatás-fejlesztésre, a több pénzből pedig több kutatást szeretnének.

A teljes origo interjú itt érhető el.

(MTI)