Felavatták a Gerecse Natúrpark Látogatóközpontot pénteken a Komárom-Esztergom megyei Péliszentföldkereszten.

Az avató ünnepségen Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára hangoztatta: a klímavédelem területén nem jelmondatokra és hisztériára van szükség, hanem tettekre, mint amilyen a most elkészült épületegyüttes.

Mára a természetvédelem egy divatos termékké silányodott, ráadásul Brüsszel nem a legnagyobb szennyező vállalatokkal, hanem az emberekkel akarja megfizettetni az okozott károk helyreállításának árát - fogalmazott az államtitkár.

Leszögezte: Magyarország elkötelezett a klímavédelem mellett. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 1990 óta úgy nőtt folyamatosan a GDP, hogy eközben csökkent a károsanyag-kibocsátás és az energiafelhasználás. Továbbra is védenünk, óvnunk kell a világot, ennek szellemében jött létre ez a látogatóház is - jelentette ki.

Fotó: Véssey Endre

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára felidézte, hogy a Gerecse Natúrpark Látogatóközpontot 2013-ban kezdték el tervezni, 2018 nyarán tették le az alapkövét. A 370 négyzetméteres létesítményben a Gerecse szépségeit, értékeit mutatják be, kiállítóteret, előadóteret, interaktív foglalkoztatót és ajándékboltot alakítottak ki.  A beruházást a Szalézi Lelkigyakorlatos Ház valósította meg 214 millió forint európai uniós pályázati forrás segítségével.

Elmondta, hogy a környéken hasonló látogatóházak, múzeumok  vannak Lábatlanban, Esztergomban, Dömösön, Tatabányán és Dorogon is, ezeket fel lehet fűzni egy komplett turisztikai ajánlatra. Ezt segítik a kerékpárutak, és az a szerencsés helyzet, hogy az Országos Kéktúra, valamint a Nyerges 20/40 és a Kinizsi 100 teljesítménytúra is itt halad át - tette hozzá az államtitkár.

Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök a hála és köszönet szavait tolmácsolta az értük imádkozóknak, a Mindenhatónak, a támogatóknak és a kivitelezőknek. Ezt követően megáldotta az épületet, és a vendégekkel közösen átadta a látogatóházat, amely 2020. áprilisában nyílik meg a nagyközönség előtt.

Fotó: Véssey Endre

A Don Bosco Szalézi Társasága római katolikus férfi szerzetesrend, hivatása a fiatalok oktatása és nevelése. Magyarországon 1913-ban telepedtek le Péliföldszentkereszten, ezért a rend hazai tagjai különös tisztelettel fordulnak a zarándokhely felé.

A Gerecse Natúrpark 2012-ben alakult az Által-ér Szövetség koordinálása mellett 29 helyi önkormányzat, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, valamint 17 egyéb szervezet összefogásával.

(MTI)