Biztatni kell a fiatalokat arra, hogy meglássák a problémákat és találják meg a lehetséges megoldásokat céljaik elérése érdekében - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára Nagyatádon csütörtökön.

Cseresnyés Péter a pénzügyi és vállalkozói témahéthez kapcsolódóan önkéntes segítőként vett részt a Kaposvári Szakképző Centrum Nagyatádi Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának egyik tanóráján, hogy megossza a diákokkal korábban vállalkozóként szerzett tapasztalatait.

Nem szabad abban a hitben ringatnunk magunkat, hogy az oktatási intézményekből kikerülő 18-24 éves fiatalok rögtön vállalkozóvá válnak, hiszen erről inkább azután tudnak dönteni, miután munkatapasztalatot, rutint szereznek, kapcsolatokat építenek - fogalmazott az államtitkár újságíróknak.

Cseresnyés Péter a vállalkozás fontosságát érzékeltetve rámutatott, hogy a kis- és közepes vállalkozások foglalkoztatják a munkavállalók 70 százalékát Magyarországon. "Fontosak tehát a kockáztatni, vállalkozni merő szakemberek, akik egy sikeres vállalkozás keretében nemcsak maguknak, hanem másoknak is egzisztenciát teremtenek" - mondta az államtitkár.

Az előző négy év kedvező tapasztalatai és a kiemelkedő iskolai érdeklődésnek köszönhetően meghirdetett pénzügyi és vállalkozói témahét február 25. és március 1. között szerepel az idei tanév rendjében.

A program együttműködő szakmai partnerei az Emberi Erőforrások Minisztériumának projektvezetése mellett a Pénzügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány.

Kiemelt cél, hogy már fiatal korban megalapozzák a pénzügyi és gazdasági tudatosságot, támogatva a kormány által 2017-ben elfogadott, "Okosan a pénzzel" elnevezésű, a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó stratégia megvalósulását.

Cseresnyés Péter kiemelte, hogy a pénzügyi és vállalkozói témahét programjainak lebonyolítására idén mintegy 1200 iskola jelentkezett, ebből 400 nemcsak a pénzügyi, hanem a vállalkozói ismeretek bővítése iránt is  érdeklődést mutatott.

Az államtitkár kérdésre válaszolva szólt a szakképzés fontosságáról is. Jelezte, a jó szakemberek iránt nagy a kereslet munkaerőpiacon, felértékelődött a szakképző intézmények szerepe. Probléma, hogy a szülők még mindig elsősorban gimnáziumokban gondolkodnak gyermekeik továbbtanulását illetően, ezért az a feladat, hogy a fiatalokat minél nagyobb számban tereljük a szakképző intézmények felé - tette hozzá.

Cseresnyés Péter szavai szerint a jövő azon dől el, hogy az iskoláknak a gazdaság szereplőivel együttműködve sikerül-e elegendő jó szakembert képezniük.

(MTI)